Menczer Tamás: Magyarország gázellátása biztosított

Hirdetés

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország gázellátása biztosított és az lesz a téli hónapok alatt is – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Menczer Tamás kifejtette: azért vagyunk biztonságban, mert van hosszútávú gázbeszerzési megállapodásunk Oroszországgal, továbbá van már megállapodás plusz mennyiségről is, déli irányból vezetéken megérkezik a gáz Magyarországra, valamint a gáztározókban az éves fogyasztás 46 százalékát tárolják.

Hirdetés

Ez 93 téli napra elegendő gázmennyiség – mutatott rá a politikus, majd úgy fogalmazott: nálunk nem lesz probléma a tél során, nem lesz gond a lakossági szektorban a fűtéssel és az ipari szektorban sem.

Menczer Tamás felidézte, a gáztározók megvásárlásakor is felelőtlen volt és a magyar érdekek ellen beszélt a baloldal, és most is így van az Oroszország elleni szankciók kapcsán.

Hirdetés

A magyar érdekeknek az felelne meg, ha a már meglévő energiaszankciókat eltörölnék, és nem beszélnének továbbiakról. Ha ez így lenne, akkor az energiaár és az infláció rögtön meg tudna feleződni – mondta.

Annak kapcsán, hogy Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, Menczer Tamás arról beszélt, hogy a nukleáris energia – a paksi atomerőmű és Paks 2 megépítése – rendkívül fontos szuverenitási kérdés.

Paks nélkül nincs magyar energiabiztonság, nincs rezsicsökkentés – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: az energiabiztonság miatt semmilyen olyan szankciós intézkedést nem támogatnak, amely veszélyeztetné Paks 2 megépítését.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: