Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért

Hirdetés

Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Hirdetés

Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál. “Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét” – jegyezte meg.

Hirdetés

Az államtitkár azt mondta: a külügyminisztériumban is “égtek a vonalak”, európai politikusok kérdezték, “mi ez”, és miért nem tudnak róla.
Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot. Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott: mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel. “Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek” – fogalmazott az államtitkár.
Magyarországon az oltás önkéntes – emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy – amint ő is tette – regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
“Aki regisztrált, előnybe kerül” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: “minden élet számít!”.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: