Megszólalt Karikó Katalin az új szupervariánsról

Hirdetés

Karikó Katalin, világhírű magyar tudós, a Pfizer/BioNTech mRNS vakcinájának kifejlesztője azt mondta, hogy a Pfizer az eddigi 100 nap helyett 31 nap alatt is képes kifejleszteni egy új oltóanyagot. A biokémikus ezt annak kapcsán nyilatkozta az ATV-nek, hogy a Dél-Afrikában megjelent új koronavírus-variáns ellen, milyen idő alatt lehet új oltóanyagot fejleszteni, amennyiben kiderül, hogy a jelenlegiek nem hatékonyak.

Hirdetés

A Pfizer egy esetleges új oltóanyag kifejlesztését az eddigi 100 napról 31 napra tudja csökkenteni – közölte az ATV Híradóval Karikó Katalin. Azt írta, hogy nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben. Éppen azt nézik, hogy az oltottak megbetegszenek-e Dél-Afrikában.

Karikó tudatta: „egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és omikron variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hong-Kongban karanténba került és pozitív tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna.” Mint fogalmazott: most majd azt figyelik, hogy mi történik az oltottakkal és azokkal, akik nem kaptak oltást.

Hirdetés

Omikronnak nevezte el az Egészségügyi Világszervezet a Dél-Afrikában észlelt új változatot, amelynek a tüskefehérjéjében 32 mutációt azonosítottak. Az új szupervariáns máris dominánssá vált az országban: van olyan régió, ahol az új esetek 90 százalékát okozta szerdán. Kemenesi Gábor virológus tegnap elmondta, hogy egy valóban különleges variációról van szó, a 32 mutáció egyrészt extrém sok, másrészt mind a tüskefehérjét érinti.

A B.1.1.529 nevű szupervariáns a vizsgálati eredmények szerint olyan sok mutációt hordoz, hogy az már a kutatókat is komoly aggodalommal tölti el. Kérdéses, hogy egyrészt a variáns megkerüli az oltásokkal kialakított védelmet, vagy súlyosabb betegséget okoz-e. A variáns már az Európai Unióban jelen van, illetve Nagy-Britanniában is megjelent. Csehországból és Németországból is jelentettek gyanús eseteket, bizonyíték még ezekben az országokban nincs a variáns jelenlétére. A variáns miatt utazási korlátozások lépnek életbe: Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához.

Hirdetés

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelezte: aggódik amiatt, hogy az omikron esetében jelentősen csökkenhet a vakcinák hatásossága, és növekedhet az újrafertőződés kockázata. Ugyanakkor Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította annak a véleményének adott hangot, hogy az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot – mondta a német BioNTech szóvivője pénteken. “Megértjük a szakértők aggodalmát, és azonnal vizsgálatot indítottunk a B.1.1.529-es variánssal kapcsolatban” – mondta a vállalat szóvivője az ARD német országos köztelevízió jelentése szerint. Kiemelte, hogy az új variáns “egyértelműen különbözik a korábban megfigyelt változatoktól, mivel további mutációkat tartalmaz a tüskefehérjében”.

Hirdetés

A laboratóriumi vizsgálatok adatai legkésőbb két hét múlva várhatók. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a B.1.1.529 “lehet-e menekülő (escape – az oltás révén termelődő ellenanyagok elől kitérő) variáns, amely szükségessé teszi a vakcinánk kiigazítását, ha nemzetközileg elterjed” – mondta a szóvivő. Tájékoztatása szerint a Pfizerrel már hónapokkal korábban felkészültek egy escape-változat felbukkanására. A világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcinát hat héten belül lehet hozzáigazítani az új variánshoz. Karikó Katalin ezt a hat hetet most négy hétre redukálta.

Címlapkép: MTI/Cseke Csilla

Forrás: portfolio.hu

Hirdetés

Hozzászólások: