Mégsem a citokin-vihar okozza a Covid tüneteket? A szuperszámítógép egy érdekes dologra hívta fel a figyelmet:
Hirdetés
Mégsem a citokin-vihar okozza a Covid tüneteket? A szuperszámítógép egy érdekes dologra hívta fel a figyelmet:
A The Scientist című lapban is közzétett cikk arról ír, hogy a Summit nevű számítógép – amely a legnagyobb számítási kapacitással bíró gépek egyike a világon – nagyjából egyhetes munkával közel két és fél milliárd genetikai kombináció elemzését végezte el. Ezek eredményeit felhasználva a kutatók a koronavírus szervezetre gyakorolt hatásait szerették volna tisztábban látni.
Hirdetés
A súlyos tünetek kialakulása mögött eddig a citokin-viharnak hívott jelenséget gondolták a szakemberek. Hogy a kórokozókat visszaszorítsa, azimmunrendszeraktiválódik és az érintett területen gyulladásokat hoz létre. Szélsőséges esetben azonban ez a gyulladás olyan mértékűvé válik, amely már több kárt okoz a szervezetben, mint amennyi hasznot hajt. Az erek ilyenkor kitágulnak, hogy a védekező sejtek gyorsabban elérhessenek afertőzéshelyére, a tüdő azonban ennek hatására megtelhet folyadékkal és életveszélyes állapotot eredményezhet. A szervezet e káros túlreagálását nevezzük citokin-viharoknak, hatása pedig nem csak a tüdőt, de más szerveket is érintheti.
A szuperszámítógép adatai azonban a bradikinin rendszerek pályáiban is mutattak eltérést. A bradikinin egy olyan peptid, amelynek a vérnyomás szabályozásában és a gyulladások kialakulásában is szerepe van. Hogyha felszaporodik a szervezetünkben, az a citokin-viharhoz hasonló folyamatot indít el: az erek kitágulnak, nő az érfalak áteresztőképessége és folyadék kezd belőle szivárogni testszerte. Emiatt megnőhet a nyomás, ami a fejben szédülést és fejfájást eredményez, de ronthatja a szaglóképességet is, illetve a tüdőben lévő léghólyagocskákat is károsítja.
Hirdetés
Ez a felismerés a koronavírus számos tünetét megmagyarázhatja és új kezelési módok előtt nyithatja meg az utat. A kutatást vezető Daniel Jacobson szerint a tünetek valószínűleg nem is a citokin-vihar, sokkal inkább a bradikinin-vihar következményei – írja az Elemental. Ez azért lehet jó hír, mert a bradikinin szinten tartásához már vannak kifejlesztve gyógyszerek. A kutatók most ezekkel a készítményekkel próbálják javítani a koronavírusos betegek állapotát.
Forrás: hazipatika.com
Hirdetés