Megrázó részletek derültek ki Babicsek Bernát halálával kapcsolatban

Hirdetés

Először arról lehetett hallani, hogy halálos kimenetelű lakástűz volt a hétvégén Solymáron. Később jött a hír, hogy a tragédia áldozata Babicsek Bernát színész-zenész, akit több sorozatból (Szeress most!, Barátok közt Jóban Rosszban) ismerhetnek a tévénézők, de például évekig zenélt az R-GO zenekarral. A 41 éves korában elhunyt művészről kollégák, rajongók százai emlékeztek meg az utóbbi két napban, nem igazán sikerül senkinek felfogni, ami történt.

Hirdetés

A hétvégén annyi kiderült, hogy a negyven négyzetméteres nappalival egybeépített konyhában a tűzhely és annak környezete izzott, s hogy nem zárható ki, füstmérgezés vezetett a tragédiához. A Bors megszólaltatta Babicsek Bernát édesanyját, aki elmondta, 30-án, a Centrál Színház előadása után látták utoljára élve fiukat. Azt mondta nekik, szilveszterkor nem megy inkább sehova, mert nagyon fáradt. Aztán, amikor elsején megpróbálták telefonon utolérni fiukat, hogy köszöntsék az újévben, nem fogadta a hívást. Ekkor mentek a házához, ahol az édesapa végül betörte a teraszablakot, ahol már csak fiuk holttestét találták a kiégett tűzhelytől nem messze.

Hirdetés

“Szegénykém valamit sütni vagy főzni akarhatott, de olyan fáradt volt már, hogy valószínűleg elaludt. Mikor észrevehette a füstöt, akkor biztosan ki akart menekülni, de a tűzoltók azt mondták, hogy elég egy slukk is abból a levegőből” – mondta a megtört asszony.


Hirdetés

Hozzászólások: