Megmentette kisunokáját az óbudai nagypapa, de Ő sajnos nem élte túl..Nyugodjon békében

Hirdetés

Óvodából vitte haza autóval unokáját az 50 év körüli óbudai nagypapa, amikor a kormánynál rosszul lett. A férfinak még volt annyi lélekjelenléte, hogy félreálljon az autójával, hogy szeretett unokájának ne essen baja, majd elvesztette eszméletét. Lapunk elérte a nagypapa lányát, aki megtörten nyilatkozott a Ripost-nak.

Hirdetés

Csak öt perc és hazaértek volna: rosszul lett és elájult az autójában egy 50 év körüli férfi szerdán a III. kerületi Vörösvári úton, a patika előtt – tudta meg a ripost. L. Ferenc mellett az autóban bent ült az 5 éves unokája is, akinek – azzal, hogy félreállt a rosszulléte közben – megmentette az életét. Épp úgy, ahogy a színész, Gesztesi Károly, aki vezetés közben szívinfarktust kapott, haláltusáját vívta, de arra még volt lélekjelenléte, hogy kocsijával lehúzódjon az út szélére, hogy másnak ne essen baja.

Az én édesapám lett rosszul és halt meg – kezdte a Ripot-nak L. Gabriella.

Apa elment a kisfiamért a közeli óvodába, majd bekanyarodtak a patikához a Vörösvári úton, a rendelőintézet mellett. Pont az előző napon volt orvosnál, mert zsibbadt az arca. Napok óta rosszul érezte magát, zsibbadtak a végtagjai is. Amikor hazatért, elmesélte: a doktor azt mondta, hogy vesekő-problémája van, ezért felírt neki egy gyógyszert. Ezt akarta kiváltani szerdán, de erre már nem volt ideje… Miután apa felvette a kisfiamat és elindultak haza, eszébe jutott, hogy be kell ugrania a gyógyszertárba” – folytatta.

Hirdetés

Miközben haladtak, egyszer csak rosszul lett és érezte, hogy nagy baj lesz.

Bár a nagypapa ekkor már komolyan rosszul volt, még sikerült biztonságosan félreállítania az autót a patika parkolójába azért, hogy kisunokájának ne essen bántódása.

Szabálytalanul állt meg, ezért szúrták ki őket a járókelők – könnyezett Gabriella.

Borzalmas fájdalmat érezhetett, mert szívinfarktusa volt, éppúgy, mint Gesztesi Károlynak. Ki se tudott szállni az autóból, már csak arra volt ereje, hogy megálljon.

„A barátaink vitték el a kisfiamat, hogy ne nézze végig az egész helyzetet. Én távolabbról indultam, ezért később értem oda, csak a halottas autóval együtt érkeztem meg. Borzasztó, hogy még csak elköszönni se tudtam édesapámtól, de örökké hálás leszek neki, hogy utolsó lélegzetével is a kisunokáját védte…”

Forrás: ripost.hu


Hirdetés

Hozzászólások: