MÉGIS HÁNY ILYEN ESET KELL MÉG, HOGY A GAZDÁK KOMOLYAN VEGYÉK A MOZGÓLÉPCSŐZÉS VESZÉLYEIT???

Hirdetés

MÉGIS HÁNY ILYEN ESET KELL MÉG, HOGY A GAZDÁK KOMOLYAN VEGYÉK A MOZGÓLÉPCSŐZÉS VESZÉLYEIT

Most elmesélném Nektek a sztorit a saját szemszögemből:
Soha nem hittem volna, hogy egyszer tanúja leszek annak, ahogy egy kutya lábát bedarálja a mozgólépcső. Ma erre is sor került. Egy teljesen normális reggelnek indult…
Ülök a 3-as metrón, olvasok, mint mindig. Az egyik megállónál felszáll egy kedves fiatal pár egy helyes kis fehér alapon fekete foltos Jack Russell kutyussal. A kutyus nézelődik, figyel mindenkit maga körül. Nekem még a lábszáramat is megszaglássza, meg megnyalogatja (gondolom megérezte rajta a saját kutyus, meg cica szagát), ami állat- de főleg kutyabolond révén a legkevésbé sem zavar.
Következő megálló a Kálvin tér. Ők is itt szállnak le. Nagy a tömeg ezért a mozgólépcsőnél lemaradnak. Van egy furcsa-, már-már rossz érzésem, ezért hátra-hátra pillogatok. Tényleg rá kéne szólnom minden egyes kutyával közlekedőre, hogy “Ugye fel fogod emelni a mozgólépcsőn??? Vagy ha nem akkor ugye a leállítotton mentek???” ? Én se kultiválnám túlzottan, ha ok nélkül okoskodnának, de tény, hogy nekem SOHA nem fordult meg a fejemben, hogy ne vegyem ilyenkor az ölembe. Még ha nagy táskával vagyok is, akkor is végig szorongatom a huszonegynéhány kilós kis testét, amíg teljesen fel nem értünk. Szóval vissza a sztorihoz… rossz érzésem volt, de végül betudtam paranoiának, és mentem fel. Épp hogy kiléptem a BKK területét leválasztó üvegajtókon meghallottam a sikítást. Soha nem hallottam még ilyet, és nagyon remélem, hogy SOHA TÖBBÉ nem is kell, de valahogy rögtön tudtam mi történt. Káromkodva rohantam vissza életem legszörnyűbb élményéhez. A hölgy ‘gazda’ csapkodta a vészleállítót, közben próbálták kirángatni a kutyát a hámjánál fogva, szerencsétlen meg csak visított kínjában, ahogy a mozgólépcső egyre beljebb húzta a lábát. Nagy nehezen leállt a lépcső, és míg én is felocsúdtam az első sokkból csak azt látom, hogy a többi lépcsőn rekedt ember futtában jön föl, sokan sírva. Közben még valahogy 1x vagy 2x elindul a lépcső és még jobban bedarálja. Odarohanok a ”gazdákhoz’, hogy hívtak-e már segítséget a kutyához, vagy mit fognak vele csinálni? Teljes sokkban vannak. Még nem hívtak senkit. Nem idevalósiak, nem tudják… Mondom oké, akkor azonnal kerítek valami segítséget. A BKK-sok futnak minden felől, hogy segítsenek de a kutyus annyira beszorult, hogy nem tudják kiszedni. Nem is tudom hogy, de szinte 1-2 perc alatt megjelennek a Katasztrófamentők, és közösen dolgoznak a kiszabadításon. Közben én remegő kézzel próbálom előkeresni az Újpesti Állatmentők telefonszámát. Tudom, hogy nem Újpesten vagyunk, de kétségbe vagyok esve, és segítséget akarok szerezni a kutyának. Leszólítok egy sokkosan ott ácsorgó fiatal párt is, hogy ha le kéne írni egy másik telefonszámot, írják már be a telefonjukba. Ott kellett feljönniük nekik is mellette a már leállított lépcsőn. A lány a barátja vállán zokogott a sokktól, de azonnal segítenek. (Köszönöm nektek!) Sikerül elérni őket telefonon, és bár a sokktól és dühtől többnyire végigbőgöm a telefonbeszélgetést, azért szerencsére rögtön próbálnak segíteni kocsit szerezni. Sajnos mindkét autó épp helyszínen van, így nem tudnak jönni, de rögtön mondják, hogy vigyék a kutyát taxival a Lehel úti Állatkórházba. Visszaszaladok a gazdikhoz, gyorsan mondom nekik mi a helyzet. A hapsi azonnal veszi is a telefonját, hogy taxit hívjon. Közben végre sikerült kiszedni a kutyát. Borzasztó a látvány. Tiszta vér minden, láthatóan roncsolódott az egész lábfeje. Rohannak kötszerért, hogy ellássák amennyire ott tudják. Próbálnám lefényképezni, hogy legyen ez is egy 1001. elrettentő példa a felelőtlen gazdáknak, de a Katasztrófavédők már rázzák a fejüket, és körbeállják szegény kicsikét. Szívem szerint ordítanék a gazdákkal, de tudom, hogy avval nem segítek a kutyának, és most CSAK EZ számít. Nyomatékosan mondogatom még nekik, hogy azonnal menjenek a kórházba.
Távolról azért csináltam egy képet, bár ezen tényleg semmi nem látszik. Muszáj elindulnom. Már többet nem tehetek, és így is már elkéstem a munkahelyemről.
Délután felhívtam az Állatkórházat, hogy érdeklődjek. Egy nagyon kedves – a hangjából ítélve – fiatal hölggyel beszéltem. Igen bevitték a kutyust, és a hölgy gazdi kétségbe volt esve. Több órás műtétet végeztek el a kutyuson. Az egyik lábáról 1 lábujjat-, a rosszabbul járt lábáról 2 lábujjat amputáltat, plusz erről még egy talppárnát is. Meg fog gyógyulni, de nyilván soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Beszélgettünk a hölggyel arról, hogy heti több ilyen esetük van, és tehetetlenek ők is. Hiába volt már rengeteg figyelemfelhívás, a gazdák továbbra is felelőtlen és nemtörődöm módon viselkednek. Ha egy kisgyereket önkéntelenül is megemelünk a mozgólépcsőnél, mert nem feltételezzük róla, hogy magától át tudja ugrani, akkor egy kutyáról – aki nincs tisztában avval, hogy egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj – hogy feltételezhetjük, hogy automatikusan tudni fogja, hogy át kell ugrania??? IGENIS TESSÉK ÖLBE VENNI A KUTYÁT, VAGY HASZNÁLNI A LEÁLLÍTOTT MOZGÓLÉPCSŐT. NEM LEHET ERRE SEMMILYEN KIFOGÁS. HA MEG EZT NEM TUDJA MEGOLDANI, AKKOR IGENIS FELSZÍNI KÖZLEKEDÉSSEL KELL MENNI!!!
A dühöng nem elég kifejező most a lelkivilágomra. Nem tudnám szavakba önteni…
Kérlek, ha vettétek a fáradtságot, és végigolvastátok ezt akkor osszátok is meg! Próbáljuk meg minél több ember figyelmét felhívni rá, hogyan is KELL a kutyákkal a mozgólépcsőn utazni! Még annak is hasznos lehet, aki nem közlekedik kutyával, de lát olyan esetet, ahol az állat veszélyben foroghat. Figyelmeztetheti időben a gazdát.
Ezek után, még ha mindenlében kanál okoskodónak is fognak nézni akkor is inkább beszólok mindenkinek. Utáljanak érte, de az fontosabb, hogy ne történjenek ilyen, és ehhez hasonló balesetek.

Forrás: Facebook

Oszd meg Te is, ha csak egy ember észbe kap aki amúgy nem venné fel a kutyát, már megérte!


Hirdetés

Hozzászólások: