Meghalt Zana József, Ganxsta Zoli édesapja.Nyugodjon békében

Hirdetés

Hosszan tartó betegség után, ma, március másodikán hajnali fél 5-kor a Honvéd kórházban elhunyt Zana József, írja a AC news.

A színművész lánya megerősítette a hírt a lapnak. Mint mondta, az utóbbi időben többször is kórházba került az apja.

– Egy ideje nagyon rosszul volt, éppen ezért költöztem haza néhány hónapja, hogy mellette tudjak lenni, és mindenben segíthessem. Legutóbb, amikor kiengedték, még jókedvű volt, de pár hete megváltozott.

MÁR NEM VICCELŐDÖTT – mondta Zita.

– Nemrég ismét rosszabbul lett, bevizesedtek a szervei. Az utolsó hetét a Honvéd Kórházban töltötte, és ma hajnalban

MINDKÉT VESÉJE LEÁLLT.

Fél 5-kor ment el. A testvérem, Zoli borzasztóan fogadta, hiszen ő is nagyon szerette az édesapját.

Hirdetés

Hozzászólások: