Maruzsa: minden készen áll az óvodák, iskolák április 19-i nyitására

Hirdetés

Minden készen áll az óvodák és az iskolák április 19-i újranyitására – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Maruzsa Zoltán jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én.
Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat ugyanakkor továbbra is szervezhetnek a középiskolákban – hangsúlyozta az államtitkár.
Fő szabály szerint csak az írásbeli érettségiket tartják meg, a szóbelik és a gyakorlati részek jellemzően elmaradnak. Ezt a modellt tavaly már sikeresen alkalmazták – mondta.
Az előre hozott vizsgákat azonban idén megtartják; több mint 110 ezer érettségizőre számítanak – közölte.
Azon vizsgatárgyak esetében, amelyek középszinten csak szóbeli résszel rendelkeznek, idén is meg kell szervezni a szóbeli megmérettetést.
Ha bármely középszintű érettséginél a diák írásbeli teljesítménye a 12 százalékot elérte, de a 25-öt nem, akkor tehet szóbeli vizsgát – közölte Maruzsa Zoltán.
Testnevelésből szóbeli és gyakorlati érettségit is kell szervezni, az úszás és a küzdősport gyakorlatait azonban el kell hagyni, ezek ugyanis fokozott fertőzési kockázatot jelentenek – ismertette.

Hirdetés

Az érettségi idén sem kötelező: aki mégsem akar vizsgázni, szeptemberig visszaigényelheti a befizetett díjat – közölte az államtitkár. Ugyanakkor felidézte, hogy tavaly csupán az érintettek 2 százaléka nem érettségizett végül, és mindenkit arra biztatott, hogy jelenjen meg, az érettségik ugyanis biztonságosan megszervezhetők, mert be kell tartani az egészségvédelmi intézkedéseket. Így a tavalyi gyakorlatnak megfelelően fertőtlenítenek, mérik a testhőmérsékletet, valamint figyelnek a távolságtartásra.
Maruzsa Zoltán minden pedagógusnak megköszönte a digitális oktatásban nyújtott szakmai teljesítményét és a fegyelmezett részvételét az oltási programban.
Felidézte, hogy a kormány március 8-tól rendelt el tantermen kívüli munkarendet az iskolákban, rendkívüli szünetet az óvodákban. A sikeres oltási kampánynak köszönhetően azonban már az újranyitás került napirendre – hangoztatta. Annak érdekében, hogy ez megtörténhessen, soron kívül immunizálják a pedagógusokat, akik közül már több mint 100 ezren megkapták a vakcinát – közölte az államtitkár.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: