Már több munkahely van, mint a járvány előtt

Hirdetés

A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Bodó Sándor hozzátette, Európában a veszélyhelyzet okozta gazdasági krízisben két út volt: az egyik, hogy “valamiféle normatív alapon kapott minden munkavállaló egy bizonyos összeget, és ezt nem kötötték semmilyen feltételhez”.
Kiemelte, Magyarország eredményesen járt el, bár nem ezt az utat választotta, ugyanis a kormány a munkát állította a középpontba, ezért minden támogatást a munkahelyek megvédéséhez, munkahelyek teremtéséhez kötött.

Hirdetés

Az államtitkár szerint a foglalkoztatottak magas száma mellett a folyamatosan növekvő bérek adnak stabilitást a gazdaságnak. Hozzátette, hogy a legfrissebb negyedéves adatok szerint 435 200 forint volt az átlagbér Magyarországon. Egyúttal megjegyezte, 2010 óta több mint a duplájára nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, és ezek a többi bért is felfelé tolták.
A regisztrált álláskeresők száma eddig nem látott alacsony szintre, 260 ezer alá csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék, míg 2010 előtt még 12 százalék volt – mondta.
Az államtitkár úgy fogalmazott: “kiszámítható, a válságot, azt gondolom jól kezelő munkaerőpiaci intézkedések sora után vagyunk” jelenleg pedig a “munkahelyteremtés időszakát éljük”. Példaként említette, hogy továbbra is népszerű a Vállalkozások munkaerő-támogatása program, amelyben havonta 100 ezer forint bértámogatást biztosítanak fél éven keresztül azoknak a cégeknek, amelyek legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt foglalkoztatnak. Még nyitva van a program, amelynek a segítségével már több mint 20 ezer ember tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon – tette hozzá Bodó Sándor.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: