Már az egyetemi tanárok óva intettek bennünket – hallgatókat – hogy szívünkre vegyük a betegek sorsát.

Hirdetés

Már az egyetemi tanárok óva intettek bennünket – hallgatókat – hogy szívünkre vegyük a betegek sorsát.

Azzal magyarázták, hogy a mi szakterületünkön leginkább más emberek szenvedéseivel fogunk találkozni és amennyiben nem tudunk ezektől kellő távolságot tartani, akkor elemészt bennünket, felőrli az idegrendszerünket vagy éppen idejekorán kiégünk.

Jómagam egyszer lettem valóban rosszul az egyetemi évek alatt és erre az élményre mindhalálomig élénken emlékezni fogok.
Igazságügyi orvostan gyakorlaton, belépve a boncterembe, alig huszonéves nő m*ztelen, rommá tört testén akadt meg a szemünk. Fiatal hullát látni önmagában megrázó, ám közelebb lépve hozzá, maga volt a sokk: pár hónapos csecsemőjét ölelte a mellkasán. Kiderült, hogy a picivel együtt vetette magát a mélybe egy tízemeletes ház tetejéről. Sokan reflex-szerűen fordultak ki az ajtón, ki hányni, ki zokogni. Én csak meredtem ki a fejemből hamuszürke arccal és azt a kérdést ismételgettem magamban: Miért..?
Rendőrök, tűzoltók, katonák gyakran kerülnek embertpróbáló, sokkoló, gyomorforgató szituációkba, ahol a tehetelen düh és a csillapíthatatlan szomorúság hidegéből melegébe mérleghintáznak – van aki nap mint nap…
Hogyan lehet ezt évekig vagy akár egy életen át kibírni?
Mi lesz a lelkünkkel, a pszichénkkel ezen szörnyűségek átélésének hatására?

Hirdetés

Az orvosok élete telis tele van keserű kudarcokkal.
A belgyógyászat halott, a betegek reménytelenek, a betegségek nagy része „gyógyíthatatlan”… Napi rutin, protokollok, szakma szabályai, helyi szokások béklyójában vergődő orvosok kiüresedett tekintettel, egyenhangon mantráznak a beteggel, aki rutinosan váltja ki aktuális receptjeit a közeli patikában, ahol már régóta ismerik. Törzsvásárló.
A táplálkozás intervenció – mint számomra nemrég világossá vált – az egyetlen működőképes, hatékony orvosi beavatkozás a krónikus betegek életébe. A módszer olyannyira egyszerű, hogy az egészet egy db. bővített mondatban el lehetne mondani. Mindenkinél szigorúan monoton teszi a dolgát. Olyan, mint a golf: itt a labda, ez az ütő, ott a luk. Tessék a labdát az ütővel belesuhintani a lukba, pont. Tiger Woods-nak bizonyára lenne ehhez némi hozzáfűznivalója.
Nekem annyi hozzáfűznivalóm van ehhez a pofonegyszerű módszerhez, hogy az ember vallását könnyebb megváltoztatni, mint az evési szokásait. Könnyebben csinálok vér-katolikusból hithű muzulmánt – és fordítva – minthogy a Te táplálkozásodat rendbetegyem, azaz, azt edd, úgy edd, annyit egyél belőle, ahogy mondom és azokat ne edd meg – soha többet -, amiket megtiltottam.
Nem fog menni.
Legalábbis szinte biztos, hogy nem fog menni, mert a szénhidrát – a világ legerősebb és legkártékonyabb keménydrogja – letehetetlen számodra is. Az életed árán is ragaszkodsz hozzá. Kisgyermekkorod óta erre kondicionálnak, ezzel jutalmaztak és most már magadat is ezzel jutalmazod minden adandó alkalommal.

Hirdetés

Itt van példának rögtön az egyik betegem, aki éppen most vesztette el az első csatáját a szénhidráttal – és persze önmagával – szemben.
Amikor kedden átnéztem a legfrissebb leleteit, összeugrott a gyomrom és rögtön tudtam, hogy nem fogadott szót. Az ilyen kudarcélmények lúgozzák ki az orvos lelkét és késztetik kemény távolságtartásra a betegekkel szemben, mert a betegek akkor is megszegik a szabályokat, ha az orvos rojtosra beszéli a nyelvét azért, hogy még véletlenül se engedjenek a csábításnak, mert ugyanis pont ezen sátáni kísértéseknek való rendszeres engedések következményeképpen lettek súlyos betegek és emiatt sasszéznak a halál torka irányába.
Hiába kértem, hogy ne tűnjön el, ne nekem kelljen kergetnem és monitoroznom az állapotát, hanem rendszeresen jelentkezzen, beszéljünk, hívjon; ha nehéz, segítek; sínre teszem, ha kisiklott. Jópár hete nem jelentkezett, majd most hirtelen elküldte legfrissen UH-leletét.
Ötvenegyedik évében járó nő, aki múlt év őszén kétségbeesetten hívott, mert rosszindulatú csomót talált a jobb mellében. Gyakorlatilag azonnal fogadtam és alaposan elmagyaráztam neki, hogy mi miatt került ebbe a helyzetbe és hogyan lehet kimászni a gödörből. Intellektuális szinten megértette, rádöbbent az ok-okozati összefüggésekre és szentül elhatározta, hogy minden javaslatot szigorúan betart, ami megadja számára a komoly esélyt, hogy végleg meggyógyuljon.
Olvasom az UH-leletet: „Jobb oldalon, a tapintható elváltozásnak megfelelően a felső mediális negyedben korábban leírt malignitásra suspect elváltozás jelenleg 20x14x15 mm nagyságú, egyenetlen kontúrú, szabálytalan alakú, a bőrt involválja, centrumában vaskos erek ábrázolódnak. … A jobb axillában 15×6 mm-es, 3 mm vastag kérgű, fokozottan erezett nyirokcsomó látható. … Vélemény: progressziót mutató malignus folyamat a jobb emlő belső-felső negyedében.”
Csak néztem ezt a leletet és legszívesebben a papucsomat vágtam volna dühömben a monitorba.
Mi az, hogy progresszió???
Regressziónak kellene lennie! Olyan körülményeket teremtettünk a ráknak, amely súlyosan stresszeli, amelyben minimum meg kellett volna állnia a folyamatnak, de leginkább visszafordulnia.
És itt progressziót írnak le? Mi a fenét csinált ez a beteg az elmúlt hetekben?? Na, nézzük a laborjait…

Hirdetés

Viszonylag békés laborértékek között ott díszelgett az egykeresztes vizelet keton. Hát, ez gyenge…
Persze, hívott újra elhaló hangon, hogy most mi lesz…
Elkezdtem faggatni arról, hogyan étkezett az elmúlt időszakban. Pár mondat múlva világosan állt előttem a képlet. Napi 60 g szénhidrát, „paleo-sütik”, maglisztek…, nem sorolom. Céges rendezvények, kísértések, svédasztalok.
Hiába rágtam a szájába ősszel azt, hogy az út egy keskeny palló, mely mocsáron vezet keresztül és ha akár jobbra, akár balra mellélép: vége a dalnak, elsüllyed. Nem hibázhat. Nem engedhet a kísértésnek. Az élete múlik ezen, vegye halálosan komolyan, nincs más mód, nincs más esély.
Úgy tűnik, zsigerileg nem értette meg.
Mi tehet ilyenkor az orvos?
Persze, az onkológián durván lecseszték, úgy beszéltek vele, mint a kutyával, amikor a standard, semmitérő, pusztító beavatkozásokat visszautasította. Igen, én is legszívesebben ordítottam volna vele, mert az egyetlen, pofonegyszerű módszert sem volt képes tartani.
Most már én is azon az állásponton vagyok, hogy a jobb mell eltávolítása valamint a jobboldali axilláris blokk-disszekció józan döntés lenne.
Ő erre azt válaszolta, hogy neeeeem, a melle nélkül nem hajlandó élni, inkább meghal…
Erre mit is válaszolhattam volna…?
Ötvenhét perces telefonbeszélgetésben, visszafogott hangnemben, udvariasan elmagyaráztam újra, hogy ez így nem fog menni. Döntse el végre, hogy meg akar-e gyógyulni és hajlandó-e megfizetni ennek az árát – cselekedetekben – vagy sem. Elmondtam neki újra, hogy ez egy borotvaélen táncolás, harc az idővel és csak a jóisten tudná megmondani, hogy melyik folyamat zajlik majd gyorsabban: a halál felé sodródás vagy a lejtőn való felkapaszkodás.
Én nem tudok helyette kapaszkodni. Én csak a fogódzókat tudom megmutatni neki, de a munka rá vár.

Hirdetés

Kudarc…
Kudarc?
És kinek a kudarca? Az enyém, az orvosé vagy a betegé?
Én nem voltam elég világos, nem voltam elég sokkoló, átütő? Nekem kellett volna utána loholnom és nem megvárni, amíg maga jelentkezik újra? Mit kellett volna tennem, hogy ne így legyen?
Az első csatáját elvesztette.
Bíztattam, hogy a háborúk általában nem egyetlen csatából állnak.
A háborúját még megnyerheti a rákkal szemben. Legyőzheti a kórt, amely az addig viselt életvitele miatt tört rá. Ha végre képes lesz szembenézni önmagával, őszintén számotvetni az életével, ha képes lesz a destruktív gondolkodásmódját kijavítani, ha képes lesz a pusztító tudatalatti programjait építőkre kicserélni, akkor minden lehetséges. Ha mindezt hétköznapi cselekedetekre képes váltani, önfegyelemre, tudatosságra, céltudatosságra, kitartásra és türelemre, akkor – de csakis akkor – felülkerekedhet élete eddigi legnagyobb kihívásán.

Most jöhetnek a kommentek, izgatottan várom a megfontolt, érdemi hozzászólásokat.
Igen, tanulni akarok tőletek, mert nincs nálam a bölcsek köve.
A jó pap is holtáig tanul és én el akarok jutni arra a pontra, amikor biztos módszer van a kezemben ahhoz, hogy meg tudjam váltani az embereket – saját maguktól…
*************

Hirdetés

Hozzászólások: