Ma lett volna a legendás televíziós 68. születésnapja. Sokáig nem is tudta, hogy halálos beteg

Hirdetés

Az orvosok egyszerűen nem merték neki megmondani.

„Ma ünnepelné a 68. születésnapját Déri János, ha nem jön az a gyűlölt betegség. De jött… Ma korán kelne, a Facebook-on több száz jókívánság várná (mikor elment még híre-hamva sem volt az internetnek) aztán egész délelőtt csörögne a telefonja. Antal Imre, Bajor Imi vagy éppen Koós János hívását már hiába várná – kezdi emlékezését a neves egykori televíziósról az Újságmúzeum.

Aztán nyilatkozna is néhány jópofát a rádióban, jókat nevetne a műsorvezetővel, hogy jobb a 68 mint a 86, aztán ebédkor a gyerekei is felköszöntenék. Ő pedig ülne az asztalnál és azt mondaná magában, érdemes volt élni. De nem ez történt. Hanem jött az a gyűlölt betegség.

Hirdetés

Sokáig nem is tudta, hogy nagy a baj. Az orvosok egyszerűen nem merték neki megmondani. Csak érezte. Aztán végül elmondták, hogy rák, műteni pedig nem lehet. Minden összeomlott.

Az egyik nap még az ünnepelt műsorvezető volt, az ösztönös, természetes, intellektuális és humoros Déri Jancsi, aztán pedig egy kétségbeesett ember, aki az életéért küzdött.

Mikor megtudta a fájdalmas, ijesztő diagnózist, túl sok embernek mondta el ahhoz, hogy ne tudja meg pillanatok alatt a fél ország. Mindenkit letaglózott a hír. Ő pedig kezdetben úgy érezte, az egy kapaszkodó, ha mások is vele éreznek, könnyebb lesz a harc. Nem volt könnyebb. A legtöbben elvonulnak és a családjuk körében várják a végét. Déri János élete utolsó felvételébe kezdett…”


Hirdetés

Hozzászólások: