Ma 51 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!
Hirdetés
Alföldi Róbert színész, műsorvezető, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták.
Ha egyetért Alföldi Róbert emberi szavaival, úgy kérjük ossza meg ezeket és köszöntse őt születésnapján!
Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság.” Ödön von Horváth Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha másként gondolkozom, mint a hatalom. Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. Magyar vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. És továbbra is szabadon és nyitottan fogok a világról gondolkodni, még akkor is, ha a Fidesz ezt egyre inkább szeretné korlátok közé szorítani és megszüntetni.
Hirdetés
És akkor is boldog leszek a hazámban, mint büszke magyar állampolgár, ha a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak. És utolsó percemig megértéssel, toleranciával és együttérzéssel fordulok bajban lévő embertársaim felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek is, még akkor is, ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a honfitársaimat.
És a végsőkig hinni fogok abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhetek, mint hazájára büszke magyar. Éljen a jövő és a szabadság! Éljen a szabadság! Írta ki közösségi oldalára a Nemzeti Színház egykori igazgatója.
Forrás: magyarnep.me
Hirdetés