Letették a debreceni BMW-gyár alapkövét

Hirdetés

Letették Debrecenben a BMW Group új gyárának alapkövét. A jövőbe mutató létesítmény mintegy egy milliárd euró befektetésével áll majd rendszerbe. 2025-ben itt kezdődik meg a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modellgeneráció sorozatgyártása.

„A debreceni gyár új mércét állít a kiemelkedően innovatív járműgyártás terén” – mondta Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja az üzem alapkőletételi eseményén. „A létesítmény a rugalmasság, a fenntarthatóság és a digitalizáció terén egyaránt a teljes autóipar csúcstechnológiáját képviseli” – tette hozzá.

Hirdetés

Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár igazgatója jelezte: a jelenleg körülbelül száz fős csapata az elkövetkező két évben több mint ezer főre bővül, a toborzási folyamatok már most felgyorsulnak. A gyárban már zajlanak az oktatási központ építési munkálatai is. A 2023 szeptemberére elkészülő létesítményben a helyi szakképzés duális képzés keretében kezdődik majd meg.

A BMW Group Debrecenben 400 hektárnyi területen egy teljes értékű autógyárat épít fel présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal.

Hirdetés

A gyár évente mintegy 150 000 darab autó gyártására lesz képes.

A termelés 2025-ben kezdődik, itt készül majd a tisztán elektromos meghajtású modellek számára kifejlesztett NCAR architektúrára épülő Neue Klasse modellgeneráció alapító tagja.

A BMW Group közleményében Milan Nedeljkovicot, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagját idézve kiemelte: a debreceni gyár karbonmentes (szén-dioxid-kibocsátásmentes) termelőhely lesz, egyidejűleg “karcsú, zöld és digitális”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a BMW debreceni gyárának építése az elmúlt tizenkét év sikeres magyar gazdaságpolitikájának jelképe, a mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes alapkőletételen arról számolt be, hogy a német autógyártó telephelyén eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: