KSH: júniusban 8051 gyermek született és 9600-an haltak meg

Hirdetés

Fotó: : iStockPhoto

Az előzetes adatok szerint 2022 júniusában 8051 gyermek született és 9600-an haltak meg. Tavaly július és 2022 júniusa között a születések száma 1,6, százalékkal, a halálozásoké 8,6, a házasságkötéseké 2,9 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal

A tájékoztatás szerint a természetes fogyás a 2021. júniusi 2849-cel szemben 1549 fő volt. Júniusban 8051 gyermek született, 4,3 százalékkal, 329-cel több az egy évvel korábbinál. 9600-an haltak meg, 9,2 százalékkal (971) kevesebben, mint 2021 júniusában. Ebben a hónapban 7157 pár kötött házasságot, 7,6 százalékkal, 587-tel kevesebb a 2021. júniusinál.

Hirdetés

Kitértek arra is, hogy 2021 júliusa és 2022 júniusa között 90 737 gyermek jött világra, 1,6 százalékkal, 1456-tal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idén januártól júniusig 5,2 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül a születések száma január-áprilisban 11 százalékkal csökkent, május-júniusban 5,4 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke az elmúlt 12 hónapban 1,56, az azt megelőző 12 hónapban 1,57 volt – tették hozzá.

A KSH közlése szerint 2021. július és 2022. június között 143 756-an haltak meg, 8,6 százalékkal, 13 460-nal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-júniusban 15 százalékkal csökkent, ezen belül február kivételével minden hónapban elmaradt az előző évitől, a legnagyobb mértékben március-áprilisban, 29 százalékkal.

Hirdetés

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 53 019 fő volt, ami 18 százalékos csökkenést jelent a megelőző 12 hónap értékéhez (65 023) képest – írták.
Az elmúlt egy évben 69 959 pár kötött házasságot, 2,9 százalékkal, 2124-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Ez év január-júniusában 6,5 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, ezen belül január-áprilisban 10, júniusban 7,6 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Hirdetés

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 14,8 halálozás jutott. Az élveszületés 0,1, a halálozás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. július-2021. június közöttinél, ennek következtében a természetes fogyás 1,2 ezrelékponttal, 5,5 ezrelékre csökkent.

Ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, 0,1 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal kisebb az egy évvel korábbinál.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt 12 hónapban a születések száma Észak-Alföldön kismértékben emelkedett, Dél-Alföldön stagnált, a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenés Dél-Dunántúlon, a legkisebb Észak-Magyarországon történt.

A halálozások száma az összes régióban csökkent a megelőző 12 hónaphoz képest. A legnagyobb csökkenés Pest régióban és Észak-Magyarországon, a legkisebb a Dél-Alföldön következett be – fűzték hozzá, jelezve, hogy a természetes fogyás mindegyik régióban csökkent, leginkább Pest régióban, a legkevésbé a Dél-Dunántúlon.

A házasságkötések száma Budapesten kismértékben emelkedett, Észak-Magyarországon alig változott, a többi régióban csökkent. A legnagyobb visszaesés a Dél-Alföldön, a legkisebb Pest régióban történt – áll a KSH közleményében.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: