Kreml: az amerikai légvédelmi rendszerek csak hosszabbá és fájdalmasabbá teszik a konfliktust

Hirdetés

Fotó: JACK GUEZ / AFP

Az amerikai légvédelmi rendszerek Ukrajnába szállítása csak hosszabbá és fájdalmasabbá teszi a konfliktust az ukrán fél számára, de nem változtatja meg az orosz célokat és a végeredményt sem – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

Hirdetés

Mint mondta, Oroszország figyelemmel fogja kísérni az Ukrajnába irányuló további nyugati fegyverszállításokat, amelyek azt jelzik, hogy a konfrontáció folytatódni fog. Peszkov szerint az Egyesült Államok de facto “alaposan benne van” már a konfliktusban, amelyet el kíván nyújtani.

Kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot, amely, miközben elítéli Oroszországot, “nem törődik a “kijevi rezsim” bűntetteivel, amelyeket az a már Oroszországhoz tartozó területek lakossága ellen követ el.

Hirdetés

Peszkov szerint a Kreml nem foglalt állást azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy zárják le a határt a katonai nyilvántartásban szereplő állampolgárok előtt, mint ahogy azzal kapcsolatban sem, hogy minősítsék külföldi ügynöknek mindazokat, akik a részleges mozgósítás meghirdetése után elhagyták az Oroszországot. Kérdésre válaszolva kijelentette: Moszkva “negatívan” viszonyul ahhoz, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) körözést adott ki prominens orosz személyiségek ellen.

MTI
Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: