Korrupt alkalmazottak miatt zárhatták le az óbudai vizsgaközpontot a nyomozók
Hirdetés
Július 7-én, reggel rendőrautók érkeztek a budapesti Mozaik utcában található hatósági műszaki vizsgaállomásra. A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata miatt zár alá vették a helyet, miután a vizsgaállomást felügyelő kormányhivatal feljelentést tett visszaélés gyanúja miatt.
Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedésfelügyeleti Főosztályának több dolgozójával szemben a Mozaik utcai vizsgaállomást érintő visszaélések gyanúja miatt. Budapest Főváros Kormányhivatala számára kiemelten fontos az állampolgárok védelme, ezért minden bűncselekmény gyanújának kivizsgálásával kapcsolatban szorosan együttműködik a nyomozó hatóságokkal.
Hirdetés
A Mozaik utcai vizsgaállomást érintő visszaélések ügyében jelenleg is folyamatban lévő ügyészségi vizsgálatot a fővárosi kormányhivatal kezdeményezte. A közszolgáltatásba vetett bizalom további erősítése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala továbbra is mindenben együttműködik a nyomozó hatóságokkal. Budapest Főváros Kormányhivatala az ügyben megtette a megfelelő jogi és működéséhez szükséges szervezési intézkedéseket.
(Budapest Főváros Kormányhivatala)
Hirdetés