Koronavírus: nagy bejelentést tettek Svédországban. Előbb túl lesznek a járványon mint a többi ország?

Hirdetés

EPA/FREDRIK SANDBERG SWEDEN OUT

Svédország egyes területei nyájvédettséget szerezhetnek pár héten belül – írja a Privátbankár.

Anders Tegnell, a Svéd Közegészségügyi Hatóság járványügyi vezetője hétvégén közölte, hogy Svédország egyes területei májusra elérhetik az úgynevezett nyájvédettséget.

Hirdetés

“Modelljeink szerint Stockholmban (a járvány epicentrumában) olyan sok immunis ember lesz, hogy annak kezd hatása lenni a járvány terjedésére” – fogalmazott Tegnell.

A nyájimmunitás azt jelenti, hogy a közösség jelentős része védetté válik a vírussal szemben védőoltás vagy a vírusból való kigyógyulás révén. Mivel a koronavírus ellen még nincs vakcina, ezért csak az utóbbi lehetséges. Az immunis emberek nem fertőződhetnek meg újra, és másokat sem tudnak megfertőzni, így a járvány terjedése lelassul, majd egy idő után le is áll. Azonban arra még nincs pontos válasz, hogy a koronavírus esetében mennyire tartós az immunitás.

Svédország különutas válságkezelést folytat annak érdekében, hogy megóvja a társadalmi-gazdasági életet. Nem mindenkit, hanem csak a betegeket és az időseket izolálják. Az óvodák és az iskolák, valamint az üzletek, éttermek, kávéházak továbbra is nyitva tartanak.

Tovább csak azokat a fertőzötteket regisztrálják, akiknek az állapotuk súlyos. A többi embernek azt mondják, hogy maradjanak otthon, várják meg, míg meggyógyulnak. Ennek köszönhetően nem fertőznek, és mivel nem jelennek meg a statisztikában, nem okoznak pánikot.

Hirdetés

A svéd stratégia lényege tehát, hogy a népesség sebezhető részét elkülöníti, és abban bízik, hogy az emberek előbb-utóbb úgyis immunisak lesznek. Nemzetközileg kritizálják a stratégiát, és azt állítják, hogy a svéd kormány orosz rulettet játszik, emberéleteket téve kockára.

A hétfő reggeli adatok szerint csaknem 14 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, 1540-en haltak bele a betegségbe, a gyógyultak száma pedig 550. Az áldozatok harmada idősotthonok lakói közül kerül ki.

A halálozási rátát firtató kérdésre Anders Tegnell azt válaszolta, csak az idősotthonok lakóinak megvédésére vonatkozó terv vallott kudarcot, nem pedig az egész stratégia.

Forrás: privatbankar.hu


Hirdetés

Hozzászólások: