Koronavírus: Mutálódik a vírus, marad a maszk és a kézmosás minimum egy évig!

Hirdetés

Lisziewicz Julianna az ATV Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy a járvány első hulláma csak bemelegítés volt, a második hullámban már most sokkal nagyobb a fertőzöttség szintje. A riportban a virológus azt is hangsúlyozta, hogy oltás esetén is legalább egy évig marad még a maszk és a kézmosás.

Az atv.hu beszámolójából kiderült az is, hogy Lisziewicz Julianna szerint a vírussal szemben az emberek és az államok csupán védekezni tudnak és vélhetően mindenki a legjobb tudása és a rendelkezésre álló lehetőségeihez mérten védekezik is az ellen, hogy a betegséget elkapja, a járvány tovább terjedjen.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy egy járvány idején a hullámokra lehet számítani, viszont ezek egyre nagyobbak lesznek. A nyájimmunitás kapcsán megjegyezte, hogy vannak olyan riportok, amelyek szerint egy újabb, mutáns verzióját is elkapták a vírusnak – itthon is van már olyan esetről tudomás, amikor kétszer kapta el valaki a betegséget.

A virológus rámutatott, a szakemberek azt gondolják, hogy a valódi fertőzöttség tizedét mutatják csak a tesztek eredményei. Egyértelműen látszik, hogy emelkedő íve van most a járványnak az Egyesült Államokban és Európában, viszont Indiában most csökkenő pályára lépett.

Lisziewicz Julianna beszélt arról is, hogy decemberre várják 3 különböző vakcina klinikai eredményeit az Egyesült Államokban, a hatóságnak el kell döntenie, hogy engedélyezi-e tömegek beoltását. Hozzátette, a hatóság csak akkor fogja engedélyezni az egyes vakcinákat, ha azoknak legalább 50 százalékos a hatékonysága- nem lehet tudni viszont, hogy mennyi időre ad védettsége az oltás. Véleménye szerint az is kérdés lesz, hogy az emberek be akarják-e oltani magukat. Az immunológus szerint sem egy vakcinát, sem egy terápiát nem lehet senkire se rákényszeríteni, informálni kell az embereket elsődlegesen.

Hirdetés

HANGSÚLYOZTA, HOGY A GYEREKVAKCINÁK NAGYON BIZTONSÁGOSAK, AZT UGYANAKKOR ELISMERTE, HOGY AZ ÚJAK KAPCSÁN NEM ÁLL ENNYI ADAT RENDELKEZÉSRE.

A virológus kiemelte, nem csak a tömegvakcina jelent megoldást, ők például azon dolgoznak, hogy előre jelezzék, kinél milyen immunválaszra van szükség a vírus okozta támadás kivédésére. Lisziewicz Julianna részletesen kifejtette, hogy egy mesterséges intelligencia rendszerrel próbálják az emberek genetikáját vizsgálni, és feltérképezni, milyen természetes anyagokkal lehetne az immunrendszert erősíteni ahhoz, hogy fel tudja venni a küzdelmet a vírussal szemben.

AZT IS LESZÖGEZTE, HOGY OLTÁS ESETÉN IS LEGALÁBB EGY ÉVIG MARAD MÉG A MASZK ÉS A KÉZMOSÁS.

Hirdetés

Hozzászólások: