Koronavírus-járvány: Európa átesett a ló túloldalára

Hirdetés

Megteltek a strandok az Egyesült Királyságban. Nem csoda, hiszen szerdán volt az év legmelegebb napja, többfelé 32 fokot mértek. Bár a londoni kormány július 4-től lazít a szabályokon, azt kérte a britektől, hogy legalább az egy méteres távolságot tartsák be. Ennek ellenére Brighton partján egy törülközőt sem lehet leteríteni a tömegtől. A hatóságok rengeteg szabályszegésről is beszámoltak. A napozók nem csak a járványügyi előírásokat sértették meg, de közterületen fogyasztottak alkoholt, ittasan vezettek és verekedtek is- írja az Euronews

Hirdetés

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem szabad elengedni a gyeplőt. Bár Európában javul a helyzet, globálisan továbbra is súlyosbodik a járvány, az igazolt fertőzöttek száma pedig jövő héten elérheti a tízmilliót.
– 13 olyan európai ország van, ahol nőtt az esetek száma az elmúlt két hétben. Ezek közül 11-ben vészesen gyorsan terjed a járvány, így félő, hogy az egészségügyi ellátórendszer ismét a tönk szélére kerül – magyarázta a WHO európai vezetője, Dr. Hans Kluge.
Bizakodásra adhat okot, hogy a remdesivir nevű antivirális hatóanyag is eredményesnek bizonyult a járvány elleni védekezésben. A szert eredetileg az ebola és a marburg vírus ellen fejlesztették ki, de európai kutatások azt bizonyítják, hogy a koronavírus-kezelések során is használható. Akárcsak a dexametazon szteroid alapú gyógyszer, amit a britek már be is vettettek.

Hirdetés


Hirdetés

Hozzászólások: