Kiesett a 14.-ről Oroszország vezető Covid-kutatója

Hirdetés

Covid-19 vaccine name sputnik-v

Kiesett a 14. emeletről és életét vesztette Alekszandr Kaganszkij, Oroszország egyik vezető biológusa, írta az Interfax hírügynökség. Holttestét egy szentpétervári toronyház udvarán találták meg. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a 45 éves férfi a barátját látogatta meg, amikor tisztázatlan körülmények között lezuhant.

Hirdetés

Meg nem erősített információk szerint Kaganszkij összeveszhetett a házigazdával, legalábbis ezt állítja a szemtanú. Az Interfax szerint a lakás tulajdonosa tagadta, hogy konfliktusba került a kutatóval, és azt mondta, hogy barátja öngyilkos lett.

Hirdetés

A hírügynökség szerint egyelőre nem adtak ki hivatalos információt az ügyről, az orosz sajtó ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a férfi testén szúrt sebeket találtak, ezért a rendőrség gyilkosság gyanújával kezdett vizsgálódni.

Hirdetés

A kutató-biológus a vlagyivosztoki egyetem orvostudományi központját vezette, és szentpétervári kutatólaborokban is dolgozott. Szoros kapcsolatot ápolt az Edinburgh-i Egyetemmel, ahol korábban tizenhárom évig kutatott. Fő területe a rák elleni gyógyszer kifejlesztése volt, de a koronavírus elleni orosz vakcina kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik.

Forrás: 24.hu

Hirdetés

Hozzászólások: