Kásler Miklós: mások életét kockáztatja a baloldal az oltásellenes megnyilvánulásaival

Hirdetés

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere figyelmeztet, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, mert a vírusjárványnak még nincs vége, szerinte az oltást ezért kell mindenkinek minél előbb felvennie, ugyanis ez jelenti a legkomolyabb esélyt arra, hogy meg tudják fordítani a folyamatot.

Hirdetés

A miniszter a Magyar Nemzet csütörtöki számában adott interjúban elmondta: elégedett a háziorvosok helytállásával, hiszen Magyarországon elképesztő tempóban folyik az oltás, ami nagyon komoly szervezési munkát jelent.
Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány második hullámában az addigi tapasztalatokat figyelembe véve azt rendelte el, hogy a kórházi ágyak negyven százalékát készítsék fel a fertőzött betegek kezelésére és hét százalékát az intenzív ellátásra. Ez van érvényben jelenleg is. Ennek a negyven százaléknak körülbelül a felén kezelnek betegeket, azonban lényegesen magasabb az intenzív osztályok terheltsége. Kiemelte: az egészségügyi rendszer összességében bírja a terhelést.
Kásler Miklós elmondta, a baloldal most is ontja az oltásellenes nyilatkozatokat, másokat lebeszélnek az oltásról, miközben ők beoltatják magukat akár a keleti vakcinákkal is.
“Mint orvos, végképp felháborít, hogy a hatalom megszerzése és a járvány elhúzása érdekében képesek odáig elmenni, hogy mások életét kockáztassák. A baloldal oltásellenessége emberek életét veszélyezteti” – fogalmazott a miniszter. “Az a propaganda, amit a baloldal csinál, nem a szólás szabadsága, teljesen egyértelműen az emberek elbizonytalanítását szolgálja. Nem lehet elégszer elmondani, hogy minden védőoltás jobb, mint a vírusfertőzés!”

Hirdetés

A lapban azt is elmondta, hogy a kormány szigorításai arányosak voltak, olyan szabályokat kell hozni, amelyeket be is lehet tartatni. Az egyéni felelősség szerepe nagyon megnövekedett. A társadalom most már belefáradt a korlátozásokba. Az oltások jelentős felgyorsítása a legnagyobb remény: ha a társadalom nagy százalékát sikerül átoltani, akkor az immunitás növekedése a vírus lassú eltűnését fogja eredményezni.
“Nagyon óvatosnak kell lennünk, a vírusjárványnak ugyanis még nincs vége. Az oltást ezért kell mindenkinek minél előbb felvennie, mert ez jelenti a legkomolyabb esélyt arra, hogy meg tudjuk fordítani a folyamatot. Aki ez ellen bármit tesz, elbizonytalanít, az életet veszélyezteti” – mondta.
Jelezte azt is, hogy fontos vizsgálni a reprodukciós rátát, amely azt jelzi, hogy egy ember hány továbbit fertőz meg. Ez a szám novemberben 0,71 volt, a brit mutáns terjedésével 1,34-re ment fel, ekkor robbant be a fertőzöttek száma. Mostanra sikerült visszavinni 0,7 körülire, és ebben benne volt a március 8-i szigorítás és az oltások hatása is. A mortalitás csökkenése egyelőre szolid két-három héttel követi a fertőzöttek számának csökkenését – közölte.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: