Kásler Miklós: december hatodika, tizedike között jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma

Hirdetés

Az emberi erőforrások minisztere szerint ha a korlátozó intézkedések nem eredményesek, akkor eljöhet az a pillanat, amikor a hazai egészségügyi rendszer valóban nem bírja a terhelést

A mostani számítások szerint körülbelül december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma – jelentette ki Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Hirdetés

Az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy jelen pillanatban – a vírus közösségi terjedés jellege miatt – a tavaszihoz képest rövidebb a fertőzés terjedésének belátható időszaka, két-három hét. Ennek megfelelően összesen huszonhat, huszonnyolcezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra. Hozzátette, hogy ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani.

Megállapította, hogy számos európai országban lényegesen gyorsabban terjed a vírus, de sehol sem lehet látni, hogy az emelkedés dinamikája csökkenne.
– Nem tudjuk megmondani, meddig marad így, de ha így marad, és Magyarországon szintén ez történik, és a korlátozó intézkedések nem eredményesek, akkor eljöhet az a pillanat, amikor a hazai egészségügyi rendszer valóban nem bírja a terhelést. Ennek az elkerülése érdekében is születtek meg a korlátozó intézkedések, és én nagyon bízom benne, hogy ezt az állapotot el tudjuk kerülni
– jelentette ki.

Hirdetés

Elmondása szerint tavasszal Magyarország stratégiája az volt, hogy amíg lehetett, az országhatárokon feltartotta a vírus behurcolásának a lehetőséget, utána izolálta a fertőzötteket, és ez vezetett ahhoz a rendkívüli eredményességhez, amivel az első hullámot ki tudtuk védekezni. Július végén a vírus görbéje teljesen ellaposodott, ezért lehetett liberalizálni a szabályozást, ám a külföldi nyaralások után az itthoninál fertőzöttebb területekről ismét behurcolták a vírust. Az emberek fegyelmezettsége enyhült, nagyon sokan relativizálták a fertőzés veszélyét, megjelentek a vírustagadók is. A tárcavezető szerint ennek a következménye lett, hogy elkezdett Magyarországon közösségi környezetben terjedni a vírus, amit egyre nehezebben lehetett kontrollálni.
– A járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a fertőzés terjedésére. A kormány minden szükséges intézkedést meghozott, és ha a magyar emberek betartják ezeket a szabályokat, akkor a kedvező eredményeket néhány héten belül tapasztalni fogjuk
– jegyezte meg.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy mikorra válhat tömegesség a védőoltás itthon, azt felelte, hogy egy rendkívül szigorú eljárásrendet kell betartani a vakcina fejlesztés esetében. Emlékeztetett arra, hogy száz feletti a vakcinafejlesztési kísérletek száma, ezek közül körülbelül tíz elég előrehaladott állapotban van.
– Nagy a valószínűsége annak, hogy belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása, amelynek nincs szövődménye. Ameddig ezek a körülmények nem teljesülnek, Magyarországon biztos, hogy nem fogjuk a vakcinákat használni
– mondta.

A tárcavezető közölte azt is, hogy ha hatásos vakcinációt tudunk megfelelő mennyiségben biztosítani, akkor a járvány megfékezhető, és a fertőzöttek száma jelentősen csökkenni fog.


Hirdetés

Hozzászólások: