Kásler: Magyarország átoltottságban az unió éllovasává vált

Hirdetés

Image: 73898884, Sajtótájékoztató az balesetet szenvedett Hableány hajó utasaival kapcsolatban az Uzsoki Kórházban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Magyarország átoltottságban az Európai Unió országai között éllovassá vált azzal, hogy 2,5 millió ember megkapta a koronavírus elleni védőoltást – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Hirdetés

Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három hónapban – a méltatlan politikai támadások kereszttüzében is – folyamatos volt az oltások beadása.
Azt mondta, büszke kollégáira, a magyar egészségügyben dolgozókra, akik minden körülmények között helytálltak. “Eddig soha nem tapasztalt terhelés mellett nem ingott meg hazánk ellátórendszere, és ilyen megfeszített munka mellett is sikerült az oltási programot rendben, ütemterv szerint végrehajtani” – jelentette ki. A miniszter úgy fogalmazott: az utóbbi hónapokban “ismét testet öltött a jóakaratú emberek között a nemzeti egység, honfitársaink életének védelme”.
A videóban Kásler Miklós annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a küzdelem és helytállás a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere. Ennek “beteljesedése” érdekében arra kért mindenkit, hogy jelentkezzen, éljen az oltás lehetőségével.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: