Kásler: Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma

Hirdetés

Kásler szerint nehéz időszak jön.

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal – mondta Kásler Miklós az Inforádiónak adott interjújában.

Hirdetés

Az emberi erőforrások minisztere szerint január 1-je és május 1-je között várható az omikron okozta következő hullám, a napi halálozás a tetőzéskor körülbelül 200 lehet.

Kásler többek közt elmondta, hogy az szeptember 7-e és az idei év január 3-a között

456 ezer magyar fertőződött meg,

akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre.

A kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban,

40 százalékuk azonban igen.

1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát.

Hirdetés

Kásler felidézte, hogy három komoly klinikai vizsgálat indult Magyarországon, egyik egy epidemiológiai vizsgálat volt. Erről közölte, hogy

a 2021 januárja és májusa között beoltott 3,7 millió ember adatait vizsgálva kijelenthető a két oltás abban az időszakban a fertőzéssel szemben 69-89 százalékos védelmet adott, a halálozás ellen 88-98 százalékot. Ez mind az öt vakcinára egyértelműen vonatkozik.

A negyedik oltásról Kásler kijelentette, hogy teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel.

Forrás: 444.hu


Hirdetés

Hozzászólások: