Júniusban se indul újra a Ryanair, több ezer embert kirúg és bázisokat zár be

Hirdetés

Minden eddiginél pesszimistább jövőképpel rukkolt elő ma a Ryanair. Eddig júniusi újraindulást jeleztek, most kukázták a jövő hónapot is és július-augusztusban is nagyon mérsékelt aktivitást várnak csak. A harmadik negyedévben (nekik második pénzügyi negyedév, júliustól szeptemberig) még mindig fele annyi utassal számolnak, mint tavaly. A teljes pénzügyi évre (2020 április-2021 március) 35 százalékos visszaesést várnak.

A Ryanair érthető módon teljesen kibukott azon, hogy lényegében az összes érintett európai ország adófizetői pénzből menti a légitársaságokat, összesen már 30 milliárd eurónyi hitelt és garanciát számolt össze a Ryanair. Ebből szerintük az lesz, hogy a rosszul működő légitársaságok is költség alatti olcsó repjegyekkel fognak versenyezni. Minden eddiginél torzabb lesz a piac és azok fáznak rá, akik eddig is jól gazdálkodtak és nem szorulnak mentésre. (Ez kb. a Ryanair és a Wizz jelenleg)

Hirdetés

Természetesen újratárgyalják a flottafejlesztést a Boeing-gel, illetve az osztrák leány, a Laudamotion esetében a lízingcégekkel, próbálják visszavágni, amennyire lehet. A reorganizáció keretében a csoportnál 3 ezer pilóta és légiutaskísérő kirúgása mellett küldenek többeket fizetés nélküli szabadságra, bezárnak több bázist és 20 százalékos fizetésvágás jut azoknak, akik maradhatnak. Az irodai dolgozókat is érinti a létszám- és fizetéscsökkentés, az mondjuk inkább marketingtrükk, hogy a milliárdos O’Leary vezérigazgató fizuja a felére csökken.

Utas szemszögből a lényeg tehát annyi, hogy miközben Európában az elmúlt hetekben mindenki az újraindulásról, a korlátozások szűkítéséről beszélt, az utazásban az eddig vártnál is lassabb kilábalásra számít a legnagyobb fapados légitársaság, júniusra senki se tervezzen velük, de nyár közepére is minden második járat törlése várható.

Forrás: okosutas.hu

Hirdetés

Hozzászólások: