Jön a támogatás az elektromos biciklikre, változhat a KRESZ

Hirdetés

Jön a kerékpározás éve: az idei második félévet és 2021 első félévét hirdette ki erre a célra a kormány a pénteki döntésével. Az új program számos elemet, új intézkedést tartalmaz.
A határozat úgy szól, hogy a kormány a kerékpározás növekvő népszerűségére és fenntarthatósági, klímavédelmi, nemzetgazdasági, továbbá közlekedésbiztonsági szempontjaira tekintettel
egyetért azzal, hogy 2020. II. félévében és 2021. I félévében meghirdetésre kerüljön a „Kerékpározás éve” program, az 1. melléklet szerinti programelemekkel, a Program tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok kormányzati koordinációjának ellátására az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost jelöli ki.
A kormánybiztos feladata, hogy az érintett miniszterekkel együttműködve tegyen javaslatot a programhoz kapcsolódó jogalkotási feladatokra és egyéb intézkedések megtételére. A kormánybiztos feladata továbbá az érintett miniszterek és szakmai szervezetek bevonásával a 2020–2030. közötti időszakra szóló nemzeti középtávú kerékpáros stratégia elkészítése és kormány elé terjesztése az év végéig- írja a Portfolio

Hirdetés

(A program lebonyolításával kapcsolatos operatív feladatokat az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság látja el a határozat értelmében.)

A kormány döntéséből az is kiderül, hogy

a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők biztonságának javítása, valamint a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása érdekében változhat a KRESZ.

Az erről szóló javaslatot idén év végéig kell a kormány elé terjesztenie az innovációért és technológiáért felelős miniszternek.

A Kerékpározás éve program elemei a következők a határozat melléklete szerint:
1. Közpolitikai intézkedések:

Előterjesztés az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet, továbbá egyéb jogszabályok gyalogosok és a kerékpárral közlekedők biztonságának javítását, valamint a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítását célzó módosítására,
Nemzeti középtávú kerékpáros stratégia kidolgozása,
Kerékpárral munkába járás pénzügyi ösztönző rendszerének kidolgozása,
Erdei kerékpáros ösvények létesítésének szabályozása,
Kerékpártárolók és parkolók kialakításának szabályozása,
Irodai munkahelyeken öltöző és zuhanyzó helyiségek kialakításának szabályozása,
Munkába járás és munkaidőn belüli ügyintézés céljára elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató rendszer kidolgozása.
2. Infrastrukturális fejlesztések és kerékpárhasználatot ösztönző programok:

Kerékpárutak építéséhez kapcsolódó kommunikációs kampány,
Kerékpártároló kialakítási program,
Elektromos rásegítésű teherkerékpár vásárlás támogatási program,
Elektromos rásegítésű kerékpár beszerzési program nemzeti parkok részére,
BMX pálya és bringa park építési program.

Hirdetés

3. Szemléletformáló rendezvények és kommunikációs kampányok:

Giro d’Italia Nagy Rajt,
Nemzeti Összetartozás kerékpártúra,
Közlekedő Kisokos program kibővítése,
Országos kerékpáros közlekedésbiztonsági kampányok,
Tekerjünk itthon! – belföldi kerékpáros turizmust népszerűsítő ernyőmárka létrehozása és az ehhez kapcsolódó kampányok lebonyolítása,
Bringázz a munkába! kampány,
Kerékpározást népszerűsítő roadshow,
Nemzetközi szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása,
Szakmai tanulmányutak szervezése önkormányzati döntéshozók és főépítészek számára,
Kerékpáros kutatások és mérések lebonyolítása
Vagyis a kormány több formában is tervezi támogatni az elektromos biciklik vásárlását a következő egy évben megvalósuló program keretében. A korábbi ígéretek fényében ez nem meglepő.

Palkovics László innovációs miniszter néhány héttel ezelőtt a Tisza-tavi kerékpáros híd átadásán bejelentette, hogy az elektromos kerékpárok támogatásáról szóló javaslatot meg fogják fontolni és ki fogják terjeszteni a támogatási rendszert. A kerékpáros szövetséggel és Révész Máriusz kormánybiztossal elkezdtek azon dolgozni, hogy hogyan tudnak olyan megoldásokat találni Magyarországon azoknak is, akik nem csak sportcélra használják a kerékpárt, például munkába járásra – árulta el.

A Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség az elektromos rásegítéses kerékpárok és teherkerékpárok vásárlására 30 százalékos, de maximum 200 000 forintos támogatást javasol. Javasolják továbbá megvizsgálni a Magyarországon összeszerelt elektromos rásegítéses kerékpárok nagyobb támogatási lehetőségének vizsgálatát.

Forrás: portfolio.hu


Hirdetés

Hozzászólások: