Jó hírt közölt az igazságügyi miniszter: jöttünk, láttunk, győztünk

Hirdetés

Az igazságügyi miniszter szerint az azonnali cselekvésnek köszönhetjük, hogy Magyarország az uniós országok védettségi rangsorának élmezőnyébe került.

Hirdetés

Varga Judit Facebook-oldalán ír arról, hogy már a koronavírus-járvány elején látszott, hogy a gyors reakció élteket menthet, ezért a magyar szakemberek tudásának köszönhetően Európában elsőként kezdhettük meg a hatékony védekezéshez szükséges vakcinák beszerzését.

“Az azonnali cselekvésnek köszönhetjük, hogy Magyarország az uniós országok védettségi rangsorának élmezőnyébe került és mára a lakosság több mint 50 százaléka megkapta a második oltást is. Ezzel olyan mintaállamokat előzünk, mint Finnország és Hollandia vagy olyan nagy nyugati országokat, mint Franciaország és Németország, de a szomszédos Ausztria is elmarad a magyar átoltottságtól 12 százalékkal” – fogalmaz.

Hirdetés

Szerinte az oltási programnak és a magyar emberek fegyelmezettségének köszönhetően újraindíthattuk a gazdaságot, így akár az év végéig több mint 6 százalékos gazdasági növekedést is elérhetünk.



Hirdetés

Hozzászólások: