Jó hírt kaptunk! Magyar professzor: Magyarországon eddig fog tartani a járvány!
Hirdetés
Dr. Merkely Béla szívsebész professzor, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt egy interjúban: jó eséllyel már nem fog drasztikusan emelkedni az új koronavírus-fertőzések és halálozások száma.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) rektora a Pesti Srácoknak adott interjúban azt mondta: az adatok azt mutatják, hogy a hazai intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően hamarosan az úgynevezett “plató” fázisba érkezünk, azaz a járvány eléri a csúcspontját, a járványgörbe ellaposodik.
Hirdetés
“Ha egy járványt elengedünk, akkor az eljut egy csúcsig, amikor a legtöbb beteg megfertőződik, majd szép lassan visszahúzódik és nyugvó fázisba kerül. Abban az esetben, ha speciális intézkedésekkel, felvilágosítással, távolságtartással, kézhigiénével, intenzív intervencióval, magyarul az emberek mindennapi életének a megváltoztatásával beavatkozunk a folyamatba, határozottan levághatjuk ezt a csúcspontot. Ilyenkor juthatunk el a „plató fázisba”, ami – ha már csúcsokról beszélünk – egy fennsík a mi görbénken” – mondta a SOTE rektora az interjúban.
Dr. Merkely Béla hozzátette azt is: ez a hazai esetben azt jelentheti, hogy a megbetegedések és halálozások száma már nem fog drasztikusan emelkedni, ráadásul – mint fogalmazott – “minden légúti betegséget okozó járvány a nyár közeledtével engedni szokott a szorításából”, ezért a tudományos ismeretek alapján optimista.
A professzor ugyanakkor figyelmeztetett arra: ahhoz, hogy valóban jobb forgatókönyv érvényesüljön idehaza, mint a járvány által leginkább sújtott nyugat-európai országokban, az elkövetkezőkben semmiképp sem szabad lazítani:
Még most sem késő, hogy akiknek még nincs, saját maszkot készítsen magának!
– emelte ki az egyetemi rektor.
Hirdetés
A SOTE vezetője emellett beszélt a kórházi ágyak kiürítéséről és arról, miért volt szükség országszerte közel negyvenezer kórházi férőhely felszabadítására. Előbbivel kapcsolatban azt mondta: egészen biztos, hogy ezzel a kórházigazgatók senkit nem küldtek a halálba, az ágyszámokról pedig azt, a politikusok mindig a lehető legrosszabb forgatókönyvre készülnek, nekik, orvosi vezetőknek pedig vészhelyzet idején az a feladatuk, hogy az ilyen utasításokat hogyan lehet a gyakorlatba ültetve végrehajtani. Mint mondta: az elmúlt napokban lényegében hadgyakorlatot tartottak, mely alapvetően sikeres volt.
Forrás: pestisracok.hu
Hirdetés