Jakab Péter: “A határon túliaknak Nem jár szavazati jog, ott döntsön ahol él, mert..”

Hirdetés

A Jobbik elnöke a Válasz Onlinenak adott interjújában beszélt a pártból kilépő politikusokról, az ellenzéki összefogásról, valamint arról is, kell-e szavazati jogot adni a határon túli magyaroknak. Jakab Péter egyelőre nem látja magát miniszterelnökként, de nem biztos benne, hogy a határon túli magyaroknak jár a szavazati jog Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Bencsik János február közepén jelentette be, hogy kilép a pártból, és függetlenként folytatni a munkáját. Bencsik döntésében szerepet játszott az is, hogy elmondása szerint Jakab Péter február elején egy frakcióülésen kijelentette: nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert ezek megosztóak és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést.

Hirdetés

A Jobbik elnöke szerint ő nem mondott ilyet. „Nemzeti, keresztény, konzervatív, jobboldali párt vagyunk, ez nekünk fontos, mert ez az identitásunk, de nem ezt akarom kitenni a kirakatba, hanem az emberek problémáit. Nem vagyok hajlandó lemondani azokról, akik nem jobboldaliak” – erről beszélt a valaszonline.hu-nak adott hosszú interjújában Jakab Péter.Jakab szerint markáns ideológiai különbségek nincsenek köztük Bencsikkel, úgy véli, „valami régi, becsontosodott rendszerhez ragaszkodott volna”. Én meg szeretek változtatni.

Jakab az interjúban azt is elmondta: egyelőre nem látja magát miniszterelnökként. A legegyszerűbb, de nem a legjobb megoldásnak a Márki-Zay Péter által már emlegetett egyetlen közös listát tartja.„Az elmúlt negyedévben félmillió szavazó hagyta ott a kormánypártot, ők most bolyonganak a politikai térben. Lehet, hogy a Fidesz visszacsábítja majd őket, vagy apolitikusak lesznek, de jobb esetben meg tudjuk őket szólítani mi. DK-val közös listára viszont jó eséllyel nem szavaznának. A két lista tehát nem gyengíti, hanem erősíti egymást” – részletezte a Válasz Onlinenak.
Szavazati jog: Szerinte nem lehet vita tárgya az autonómia, az, hogy a határokon kívül élők a szülőföldjükön őrizhessék meg a magyarságukat, ezért akár uniós szinten is küzdeniük kell – mondta.

Hirdetés

Az szerinte legitim vita tárgyát képezi, hogyan szóljanak bele az itteni politikába a határon túliak.Úgy fogalmazott: azért politikusok, hogy lefolytassák a szükséges vitákat és olyan eredményekre jussanak, amelyek mindenki számára elfogadhatóak.

Forrás: hazankszava.com / valaszonline.hu

Hirdetés

Hozzászólások: