Itt van az ősz, jön a hideg

Hirdetés

ÉRKEZIK A LEHŰLÉS 🥶

Kedden már nem csak az Északnyugat-Dunántúlon élők tapasztalhatják a felfrissülést, hanem az ország többi része is „kékbe borul”, azaz a keleti országrészben is markánsan visszaesik a hőmérséklet. Általában 8-12, de egyes helyeken akár 14, 15 fokkal is hűvösebb lehet az idő holnap délután, mint amilyen ma volt (az ábrán a 17 órára – 15UTC – vonatkozó előrejelzett hőmérséklet-változás látható).


Hirdetés

Helyzetjelentés – csapadékviszonyok Kedden
(Hely időben 10 órakor- 08 UTC)

Az összefüggő csapadéksáv lassan araszol kelet, északkelet felé, a folytatásban is többnyire esőre, záporesőre számíthatunk, de egy-egy villám is előfordulhat. A legtöbb csapadékot ma várhatóan az Északi-középhegység és környezete fogja kapni. A Tiszántúlon is egyre több helyen számíthatunk majd a következő órákban csapadékra, azonban délkeleten lehetnek olyan körzetek, ahol csak minimális eső fog esni, vagy akár egy csepp sem. Eközben északnyugat, nyugat felől lassan szűnőben a csapadék, de a Dél-Dunántúl bizonyos részein sem lesz már további eső. Az Alpokalján vagy a Kisalföldön pedig már most előfordulnak napos tájak is.


Hirdetés

Hozzászólások: