Így szabályozza a törvény a KÖTELEZŐ SZÜLŐTARTÁST JANUÁRTÓL >>> 10 tény, amit mindenképpen érdemes tudni a kötelező szülőtartásról fiataloknak és időseknek is! Ezt mondja ki a jogszabály
Hirdetés
Így szabályozza a törvény a KÖTELEZŐ SZÜLŐTARTÁST JANUÁRTÓL >>> 10 tény, amit mindenképpen érdemes tudni a kötelező szülőtartásról fiataloknak és időseknek is! Ezt mondja ki a jogszabály :
Perelhet a szülő ha nem kapja meg a neki járó szülőt illető tartást.
Pereskedéssel járhatHabár nem új jogintézményről van szó, a módosítással mégis nyomatékosítanák a gyermekek szüleik irányába fennálló tartási kötelezettségét. Több kivétel is akad, amikor nem kötelező szülőtartást fizetni.
A szülőtartás nem új jogintézmény, azt már az Alaptörvény hatályba lépését megelőzően is szabályozta a Családjogi törvény, valamint a 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyv is tartalmazza – a rokontartás szabályai között – a szülőtartásra vonatkozó rendelkezéseket.
Eszerint a törvény jelenleg hatályos szövege is rögzíti, hogy tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban a szülőnek a gyermekével és a gyermeknek a szülőjével szemben.
A 2016. május 3-án az Országgyűlés elé terjesztett módosítási javaslat az indoklás szerint azonban azt hivatott nyomatékosítani, hogy a nagykorú gyermekek szüleik irányában fennálló tartási kötelezettsége kiemelt jelentőséggel bír a rokontartás szabályaihoz képest, ezért külön kiemelést igényel, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni a rászoruló szüleikről.
Hirdetés
Mostantól perelhet az is, aki ténylegesen eltartja a szülőt, de nem rokonOlyan idős személyek esetén, akiknek a szociális ellátásáról akár állami, akár egyházi fenntartású intézmények – nem térítésmentes szociális ellátás juttatásával
– gondoskodnak és az idős személy az ellátás ellenértékét nem, vagy csak részben tudja finanszírozni, a ki nem fizetett térítési díjat követelni lehet a szülője iránt tartásra kötelezhető nagykorú gyermektől – áll a javaslatban.
A módosító javaslat tehát egy igényérvényesítési lehetőséget vezet be arra az esetre, ha a tartásra önhibáján kívüli okból rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett olyan személy gondoskodik, akinek ez egyébként nem lenne kötelezettsége.
Az ilyen indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését a javaslat szerint a tényleges tartást nyújtó személy követelheti az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül.
Ez utóbbinak az a jelentősége, hogy a Ptk. jelenleg hatályos szabályai szerint a szülőt illető tartás iránt alapvetően maga a szülő indíthatott pert, vagy az ő érdekében és az ő egyetértése mellett a járási hivatal.
A tényleges tartást nyújtó személy – hacsak nem maga is tartásra kötelezett rokon – perindítását a Ptk. ezidáig nem tette lehetővé – magyarázta a hirado.hu-nak Sztanó Judit ügyvéd.
2013-ban még elutasítottak egy ilyen típusú keresetet
2013-ban például a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elutasította a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás által az időskorúak otthonában gondozott szülő térítésidíj-különbözetének megfizetése érdekében a gyermekekkel szemben benyújtott keresetét.
Hirdetés
Hiába mondja ki az Alaptörvény, hogy a felnőtt gyermekeknek kötelességük idős szüleik eltartása, azt a mindennapi élet során sokan nem tartják be, és szinte lehetetlen betartatni – írta akkor közleményben a helyi idősotthon fenntartója.
A bíró az ítélet indoklása során azonbaazonban azt mondta, a felperes ugyan helyesen hivatkozott az Alaptörvény azon rendelkezésére, amely kimondja, hogy a gyermekek felelősséggel viseltetnek szülőik felé, ez azonban nem jelenti, hogy automatikusan, és minden esetben, minden költséget át lehet hárítani a tartásra kötelezhető hozzátartozóra.
Az ügyben a szülő ráadásul nem volt peres fél, az idősek otthonát fenntartó társulás és az alperesek között pedig nem állt fenn olyan jogviszony, amely alapján a gyermekek kötelezhetőek lennének a térítésidíj-különbözet megfizetésére – hangsúlyozta akkor a bíró, aki akkor arra is hivatkozott, hogy ilyen például akkor állna fönn, ha egy tartási vagy öröklési szerződést kötő hozzátartozó bízta volna meg az intézmény az idős gondozott ellátásával.
„Ha a szülő idősek otthonában él, de a jövedelme nem elegendő arra, hogy ezt fizesse, vagyona sincs, akkor ez az intézmény a javaslat szerint saját jogon indíthat mostantól pert.
Nem kell azt mondani a bentlakónak, hogy ’vagy bepereled a gyerekedet, hogy fizessen helyetted, vagy kiteszünk az utcára’ – fogalmazott Illés Blanka ügyvéd a hirado.hu-nak.
A szakember szerint tehát a módosítás arra alkalmas, hogy nem szükséges egy idős embert lehetetlen helyzetbe hozni, és nem kell azt sem megvárni, hogy a járási hivatal pereljen, hanem mostantól ezek az intézmények saját kezükbe tudják venni az adósságok behajtását a bentlakó rokonain is.
Hirdetés
Az Európai Unió országai mind ismerik a szülőtartás intézményét.
Ezzel a kérdéssel foglalkozni is kell, hisz a demográfiai adatok alapján egyre kevesebb a gyermek és egyre több az idős ember
– fogalmazott Illés Blanka, aki ugyanakkor aláhúzta, hogy a tartási kötelezettség sehol nem automatikus, mindenhol vizsgálják, hogy milyen okból kerül a szülő olyan anyagi helyzetbe, hogy nem képes már magát eltartani.
Emellett például a Német Polgári törvénykönyv is kiemeli, hogy csak akkor jár a szülőtartás, ha az adott szülő eleget tett a gyermek felé a gondoskodási kötelezettségének
– magyarázta Ilés Blanka.
Ki számít idősnek?Sztanó Judit szerint sem a törvényjavaslat, sem az indokolása nem tér ki arra, hogy mit kell tekinteni a jogszabály alkalmazása szempontjából idős kornak.
Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, úgy ezt minden bizonnyal a bírói gyakorlat alakítja ki – fogalmazott.
Hirdetés
A szülőtartás iránti perekben eddig kialakult bírói gyakorlat szerint az igény jogszerűsége szempontjából a nyugdíjkorhatár betöltésének fontos szerepe lehet, de egymagában ez nem alapozza meg az igényt.
A bíróságnak a megfelelő döntéshez tisztázni kell a tartást igénylő szülő jövedelmi és vagyoni viszonyait, valamint egészségi állapotát, családi viszonyait és életkörülményeit is – magyarázta Sztanó Judit.
Illés Blanka pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a tartásdíjat elsősorban pénzben kell szolgáltatni, de más módot is elrendelhet a bíróság, ha valamelyik fél kéri, hogy például személyesen ápolják őt és ne az ápolónőt fizessék – ez azonban csak akkor lehetséges, ha ez ellen a kötelezett nem tiltakozik.
Több feltételnek kell megfelelniA gyermek szülő felé fennálló tartási kötelezettségének több feltétele is van, így önmagában egy bizonyos kor elérése nem alapozza meg a fizetési kötelezettséget.
A szülő ugyanis csak abban az esetben jogosult tartásra, ha önhibáján kívül rászorult és nincs tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa, vagy volt élettársa.
Rászorultnak pedig az olyan személy tekinthető, aki életkoránál, vagy munkaképtelen állapotánál fogva keresettel nem rendelkezik és nincs egyéb forrásból származó jövedelme sem, és – személyes szükségletei kielégítésére szolgáló vagyontárgyak kivételével – értékesíthető vagy hasznosítható vagyonnal sem rendelkezik.
Bizonyítani kellOlyan eseteket láttam, ahol a szülő betegségre hivatkozott, de ha egy igazságügyi szakértő nem támasztja alá, hogy az adott szülő tényleg munkaképtelen, akkor nem fog tartásdíjat kapni.
A bírói gyakorlat szerint, akinek csökkent a munkaképessége, az is köteles a megmaradt munkaerejét hasznosítani, és abból a megélhetését finanszírozni.
Hirdetés