Hosszú távú segítséget ígért a brit kormányfő Zelenszkijnek

Hirdetés

Fotó: TASR/AP

Hosszú távra szóló segítségnyújtást ígért az ukrán elnöknek kedden a brit kormányfő. A Downing Street beszámolója szerint Rishi Sunak telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, akit biztosított arról, hogy Ukrajna hosszú távon is számíthat Nagy-Britannia támogatására.

Sunak a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a brit segítségnyújtás egyik legutóbbi példájaként említette, hogy Nagy-Britannia ezernél több légvédelmi rakétát adott át az ukrán fegyveres erőknek.

A brit miniszterelnök elmondta Zelenszkijnek azt is, hogy már folyik a munka a következő hetekben és hónapokban szállítandó további eszközök átadásának előkészítésére.

Hirdetés

Sunak úgy fogalmazott: a brit segítség célja annak biztosítása, hogy Ukrajna győzelmet arasson a hadszíntéren.

A brit kormányfő hozzátette: Nagy-Britannia és a Közös Expedíciós Haderő (JEF) nevű védelmi együttműködési szervezet többi tagországa szorosan összehangolja munkáját az Ukrajna által kért alapvető fontosságú felszerelések szállítása érdekében.

A JEF-kezdeményezésnek Nagy-Britannia mellett Dánia, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Izland, Hollandia, Svédország és Norvégia a tagja.

Sunak november második felében Kijevben járt, ahol találkozott Zelenszkijjel és bejelentette, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (csaknem 23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának.

Hirdetés

A Downing Street akkori ismertetése szerint a jelentős légvédelmi fegyvercsomag célja az ukrán civil lakosság, valamint a kritikus fontosságú országos infrastrukturális hálózat megvédése az intenzív orosz légicsapásoktól.

London a program keretében 125 légvédelmi löveget ad Ukrajnának, valamint olyan technológiákat, amelyeket az Irán által Oroszországnak szállított drónok ellen lehet bevetni. E technológiák között szerepel többtucatnyi radar és a drónok elleni elektronikus hadviselésre használható eszköz.

A londoni miniszterelnöki hivatal adatai szerint Nagy-Britannia 2022-ben 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója az Egyesült Államok után.

MTI
Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások: