Hoppál Péter üzent a kórházból: “A magyar egészségügy mindenkinek kiváló, aki…”

Hirdetés

Fotó: Hoppál Péter / Facebook

– Helyzetjelentés. Hálásan köszönöm a százezernyi megtekintést, a tízezernyi üzenetet, jókívánságot, üdvözletet, imádságot! Elenyésző balos rosszindulat is beesett (Dögölj meg! Stb.), van még munkánk… De számos politikai ellenfelem jókívánsága emberi gesztus volt, köszönöm! – erről írt közösségi oldalán Hoppál Péter, pécsi fideszes országgyűlési képviselő, akiről kedden derült ki: vakbélgyulladás miatt mentő vitte kórházba.

Hirdetés

A képviselő úgy fogalmazott: az Országgyűlés Hivatala (nem csak a képviselőknek, a bő ezer munkatársnak is) orvosi szobát működtet, mint minden nagyobb munkahely, luxus nélkül. „Ott kétszer vizsgáltak hétfőn gyengeség, vízverés, görcsök miatt, először déltájt. Másodszorra az új ÁSZ elnök 2/3-os titkos szavazása után 17 óra tájban, azonnal infúziót kötöttek be, mentőt hívtak”. Azt cáfolta, hogy magánmentő vitte volna kórházba, az OMSZ szállította őt, szirénát nem használtak. A kijelölt terület szerinti, állami kórház Sürgősségi Betegellátási Osztályára vitték, „és igen, nekem is, mint mindenkinek várakozni kellett kora estétől”. – Késő este-éjjel lezajlottak a vizsgálatok, amik között szintén várakoztunk, ezek közben derült ki, hogy egyrészt enyhe tüdőgyulladásom van (légkondi okozta!), másrészt a hasi panaszok oka vakbélgyulladás, amit műteni kell. A műtő foglalt volt, természetesen vártunk, hajnalban került rám a sor, tegnap 3.30-kor toltak ki a sikeres altatásos műtét után – jelezte.

Hirdetés

Hoppál Péter elmondása szerint tegnap még nem ehetett, ma csak pépeset, közben folyamatosan vénás antibiotikum koktélt kap a tüdőgyulladás kezelésére. Ugyan a sebei gyógyulnak, emiatt ma már el is engedhetnék, de a tüdőgyulladás miatt még 1-2 napot benn kell maradnia. – Mindezt a kemény munka, a túlhajtott tempó következményeként élem meg, mint kényszerpihenőt, lassítási figyelmeztetést. Itt is megerősítem, hogy a magyar egészségügyi ellátás MINDENKINEK kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen – tette hozzá.

Helyzetjelentés. Hálásan köszönöm a százezernyi megtekintést, a tízezernyi üzenetet, jókívánságot, üdvözletet,…

Közzétette: Dr. Hoppál Péter – 2022. július 6., szerda