Hatvanéves néni terítette az új „varázsdohányt” Nógrád megyében

Hirdetés

Egy 60 éves nőt vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök, a Karancskesziben élő asszony új pszichoaktív anyaggal kereskedett – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a nyomozás adatai alapján a nő 2018 nyarától a lakásán rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagot. Egy férfi részére 2019-ben közel tíz, egy másik vevőnek 2019 augusztusáig – szinte minden hétvégén – közel száz alkalommal adott el úgynevezett “varázsdohány” nevű kábító hatású szert.

Hirdetés

A nyomozók a keddi házkutatás során egy műanyag flakon alján sárga, rögös, részben feloldott, ismeretlen eredetű, bruttó 38,2 gramm anyagot találtak, amelynek gyorsteszttel történő vizsgálata kábítószer jelenlétét mutatta ki. A rendőrök ezen túl bruttó 44 gramm súlyú kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.

A szóvivő hozzátette: a salgótarjáni rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytat eljárást az asszony ellen.

Címlapfotó :illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások: