Ha igényli Szájer, akkor 40 millió forintot kaphat az EP-től
Hirdetés
Az EP rendelkezései szerint ugyanis minden távozó képviselő jogosult úgynevezett „mandátum végével járó juttatásra” – írja a Blikk, és ezt megerősítette a portálnak az európai parlament sajtóreferense.
Szájer József 16 éven keresztül képviselte a Fideszt az EP-ben, ahol brüsszeli fizetése még a kinti adózás után is havi 2,5 millió forint volt. Az EP rendelkezései szerint minden távozó képviselő jogosult úgynevezett „mandátum végével járó juttatásra”. Vagyis minden parlamentben eltöltött év után plusz egy havi fizetés jár, ami Szájer József esetében 40 millió forintot jelentene.
Hirdetés
„A juttatás minden képviselőnek jár, függetlenül attól, milyen okból ért véget a képviselői megbízatás” – közölte a Blikk-kel Sanne De Ryck, az EP sajtóreferense. Hozzátette ugyanakkor, hogy a képviselők nem kapják meg automatikusan, hanem be kell jelenteniük rá az igényüket legkésőbb a mandátum lejárta után 3 hónappal. „Ha az igényüket jelzik, a juttatást külön elbírálás nélkül megkapják” – hangsúlyozta a sajtóreferens.
Hirdetés