Gyász: elhunyt a népszerű egykori magyar műsorvezető Hortobágyi Judit

Hirdetés

Szomorú hír érkezett.

91 éves korában elhunyt Hortobágyi Judit, a Jó ebédhez szól a nóta című műsor egykori népszerű műsorvezetője. Halálhírét Aradi Tibor, humorista jelentette be a közösségi oldalán.

Hirdetés

Fiataloknak talán nem sokat mond a neve, de a nyolcvanas években minden vasárnap így ért véget a Jó ebédhez szól a nóta című műsor: “Búcsúzik Önöktől… (itt bemondta a fellépő művészek névsorát) valamint a műsorvezető Hortobágyi Judit”. 28 éve vagyok a pályán és az első fellépésem óta úgy köszönök el a közönségtől, hogy “Búcsúzik Aradi Tibor, valamint a műsorvezető Hortobágyi Judit”. Amikor VFJ barátommal duóvá váltunk, természetesen bedobtam a közösbe ezt a búcsúzást, így azóta együtt mondjuk Ferivel minden műsorunk végén. Oly annyira, hogy az Aradi Varga Show hűséges nézői is megszokhatták, hogy Hortobágyi Judit nevével ér véget tévéműsorunk is! Juditka ma hajnalban sajnos elköltözött az égi nótaénekesek közé! Veje Gyenes J. András sportújságíró ma felhívott, hogy közölje a rossz hírt és elmondta, hogy Juditnak milyen sokat jelentett, hogy minden adás végén hallhatta a nevét és csak annyit kért, hogy ezt a hagyományt folytassuk, de már az emlékére! Egészen biztos, hogy ezt az ígéretemet betartom és Ferinek sem lesz ellenére! Nyugodjon békében drága Judit! 🖤🖤🖤


Forrás: blikkruzs.blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: