Gyász: Brutális módon végzett Szilágyi Istvánnal a fia – A színész felesége sokkos állapotban rohant segítségért

Hirdetés

Vasárnap reggel otthonában támadt rá fia Szilágyi Istvánra, az ország Lópici Gáspárjára. A színész felesége, Jolán kétségbeesve, sokkos állapotban rohant át a szomszédos kisboltba, ahol csak annyit hajtogatott: hívjatok rendőrt, Péter megöli az apját- írja a Blikk

– Évek óta hatalmas problémák vannak a családnál, sokan, többek közt mi is próbáltunk már segíteni nekik, de a helyzet sosem változott. Pityi bácsi fia, Péter csúnyán bánt a szüleivel, sajnos kódolva volt a baj. Azonnal hívtuk a mentőt és a rendőröket, később tudtuk meg, hogy a fia egy kalapáccsal ütötte, ahol érte. Szegény Jolika néni a rendőrök kiérkezéséig itt volt velünk, meg se tudott szólalni a sokktól – mondta a szomszédos kisbolt eladója.

Hirdetés

A helyszínelés még jelenleg is tart az elhanyagolt romos családi házban. A színész fiát már elvitték a rendőrök kihallgatásra, ahogyan a feleségét is.

A police. hu közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Forrás: blikk.hu


Hirdetés

Hozzászólások: