Gulyás: Ha az ellenzék nem segíti a védekezést, ne nehezítse azt

Hirdetés

Akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a kormányülés után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Arról is beszélt, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Hozzátette: az a kérésük az ellenzéki pártokhoz, hogy ha nem segítik a védekezést, legalább ne nehezítsék azt.

A szabályokat mindenkinek be kell tartani

Hirdetés

Gulyás Gergely a rendezvények korlátozásáról és a kijárási tilalom bevezetéséről szólva hangsúlyozta: a szabályok betartatásnál az eddiginél lényegesen nagyobb szigorra és következetességre kell számítani.

Hozzátette: ebben nagy felelősségük van az intézményeknek, üzleteknek, klubtulajdonosoknak. Mindenkinek arra kell számítania, hogy ha a szabályokat nem tudja a saját intézménye területén betartatni, akkor a boltot, üzletet vagy a stadionokat be fogják záratni, és ebben az esetben ezek az intézmények zárva maradnak vagy zárt kapuk mögött kell megtartani a rendezvényeket – mondta.

Gulyás Gergely kiemelte: ezek az intézkedések a reményeik szerint hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a vírus terjedése lassuljon.

Az operatív törzs a miniszterelnök részvételével naponta, kétnaponta ülésezik

A miniszter kitért arra is, hogy a kormány új rend szerint működik: naponta, kétnaponta reggel hatkor az operatív törzs a miniszterelnök részvételével ülésezik, emellett a rendkívüli jogrendi akciócsoport is újrakezdte munkáját. Hozzátette: kormányülés hetente lesz, így az erről szóló tájékoztatás is gyakoribb lesz.
Mint mondta, akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése. Hozzátette: egy maszkhasználati szabályozás elfogadása is két hétig tartott az Országgyűlésben, erre most sem idő, sem lehetőség nincs.

A vírushelyzet világszerte romlik

Hirdetés

Kifejtette: a vírushelyzet világszerte romlik, különösen Európában, és Magyarország sem kivétel.
Magyarország a fertőzöttség tekintetében a 10. a 27 európai uniós tagállam rangsorában, az átlagos halálozási szám pedig mintegy fele az EU átlagának – ismertette.
Ettől függetlenül a vírusfertőzés egyre többeket ér el Magyarországon is, egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, számuk valószínűleg szerdán átlépi az ötezret – mondta Gulyás Gergely.

Az ellenzék a védekezést támogassa

Arról is beszélt a miniszter, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Az ellenzéket e meghosszabbítás támogatására kérte, úgy fogalmazva, ha már nem segítik a védekezést, ne nehezítsék azt.

Az idősek véleménye meghatározó az intézkedések kapcsán

A miniszter kérdésre kifejtette: minden járványügyi intézkedés az idősek védelmét is szolgája, majd megjegyezte, a szórakozóhelyek bezárása valószínűleg kevésbé. Emlékeztetett: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter azért hívta össze hétfőn az Idősügyi Tanácsot, hogy az időseket becsatornázzák a döntéshozatalba. Beszámolója szerint felmerült az idősek vásárlás idősávjának visszahozása, azonban nem volt egységes vélemény róla, ezért nem vezették be azt.

Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak

Arra a kérdésre, mit jelentenek pontosan Orbán Viktor miniszterelnök szavai, aki kedden arról beszélt, decemberre elérhetik a kórházak a teljesítőképességük határát, Gulyás Gergely azt mondta: 66-67 ezer ágy van az egészségügyben, ebből 32 ezer kórházi ágy áll a koronavírus-fertőzöttek rendelkezésére, ezek az ágyak a legpesszimistább forgatókönyv szerint december közepére telnének meg. Hozzátette: ha az elektív ellátásokat megszüntetik, ahogyan tavasszal, akkor további ágyak szabadíthatók fel. Jelezte: az elektív műtétek elhalasztását már elrendelték egyes kórházakban, és várhatóan országosan is elrendelik ezt.

Hirdetés

Hangsúlyozta: Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök, kórházi ágyak, kórházi kisegítő személyzet, ápolók, orvosok kellő számban rendelkezésre állnak, de vannak tervek az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók bevonására is.

A miniszter az egészségügyi kapacitásokat érintő kérdésre elmondta, hogy a legtragikusabb, már-már valószerűtlenül nagy becslések szerint sem emelkedik 10 ezer fölé az lélegeztetőgépre szorulók száma.

A szabályok betartása a járvány érdemi lassulását eredményezi

A további szigorításokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hétfőn szigorították a maszkhasználatot, szerdától a rendezvényeket is korlátozták, csütörtöktől pedig kijárási korlátozás lép életbe. Ha szükséges, a kormány kész további döntéseket is meghozni, de azt remélik, ha betartják az emberek a szabályokat, az a járvány érdemi lassulását eredményezi.
Közölte: a koronavírus mindenhol terjed, legnagyobb mértékben a zenés-táncos rendezvényeken. Megjegyezte: a szórakozóhelyek bezárásával követik az európai joggyakorlatot.

Magyarország a WHO-protokoll szerint tesztel

A miniszter a tesztelésekre vonatkozó kérdésre elmondta: Magyarországon tömegessé vált a tesztelés. Hozzátette: Magyarország a WHO-protokoll szerint tesztel, de minden gyakorlatot figyelnek, így azt is, van-e pozitív hozadéka annak, hogy Szlovákiában országos tesztelést tartottak.

A kormány folyamatosan értékeli a helyzetet

Hirdetés

Az iskolák esetleges bezárásával kapcsolatos kérdésre azt mondta, jelen pillanatban nem látják ezt indokoltnak, úgy vélik, a mostani intézkedésekkel a járvány terjedési üteme lassítható. Hozzátette: a kormány mindig értékeli a helyzetet, felméri a kapacitásokat és ha ezek veszélybe kerülnek, szigorúbb intézkedést fognak hozni.

Elmondta azt is, minden egyetem szabadon dönthet az oktatás formájának biztosításáról, a közoktatásban is számtalan óvintézkedés történt. Az ország működőképességének megőrzése miatt további szigorítást nem indokolt bevezetni közoktatásban. Gulyás Gergely szólt arról: nem kapott jelzést arról, hogy egyes koronavírus-fertőzött pedagógusok egyes esetekben csak döcögősen kapják meg a 100 százalékos táppénz. “A táppénz jár annak, aki koronavírus miatt van otthon” – mutatott rá.

A miniszter elmondta azt is, nem egyeztettek a fővárossal és a nagyvárosokkal a szigorítások bevezetése előtt. Tájékoztatása szerint igény esetén az egészségügyi személyzet rendszeres szűrése gyorstesztekkel lehetséges.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, reggel beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akinek Bangkokba érkezése után lett pozitív a koronavírus-tesztje, a miniszter jól van. Megjegyezte: a járványügyi protokollt a miniszter esetében is be kell tartani.

Ahol nem tartják be a szabályokat ott bezárják a létesítményeket

A futballmeccsek megtartásával kapcsolatban elmondta, az egyelőre megengedhető, mert szabadtérben a fertőzés terjedésének kockázata lényegesen kisebb, mint a zárt térben.
Azzal kapcsolatban, hogy a színházakban csak minden harmadik ülőhelyre lehet ülni, Gulyás Gergely elmondta: ez a vis maior iskolapéldája, lehet, hogy egyes színházak több előadást tartanak, és lesznek, amelyek visszatérítik a jegyek árát. Kérdésre válaszolva a miniszter egyértelművé tette: be fogják zárni azt a stadiont, ahol nem tartják be a szabályokat. Ha tömeges szabálysértés van, amire Gulyás Gergely szerint láttak példát az elmúlt időszakban, akkor zártkapus meccsek lesznek.

Az Országgyűlés 90 nappal hosszabbítsa meg a kormány által elrendelt veszélyhelyzetet

Hirdetés

A politikus egy kérdésre válaszolva elmondta: azért kérték, hogy az Országgyűlés 90 nappal hosszabbítsa meg a kormány által elrendelt veszélyhelyzetet, mert a jelenlegi információk alapján úgy látják, ennyi idő elegendő lehet, bár van lehetőség korábban is megszüntetni a veszélyhelyzetet. Megjegyezte: tavasszal voltak abból viták, hogy nem jelöltek meg időkorlátot, és azzal, hogy most konkrét, 90 napos hosszabítást kértek, abban bíznak, hogy elnyerik az ellenzék támogatását. Szavai szerint a kormány eleget tett az ellenzék által hangoztatott kritikának.

Mindent megtesz a kormány, hogy Magyarország mielőbb hozzájusson a koronavírus elleni vakcinához

Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság szóvivője szerint nem uniós országból nem lehet beszerezni és forgalomba hozni oltóanyagot az uniós eljárási és engedélyek érvényessége nélkül, Gulyás Gergely elmondta: az ígéretes oxfordi mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban és Kínában van kísérleti fázisban lévő vakcina, Magyarország pedig ezeket figyelemmel kíséri. Hozzátette: Magyarország nem kívánja az oltóanyagot forgalomba hozni, az állam vásárolná meg, és ingyenes oltási lehetőséget biztosítana. Megjegyezte: az Európai Unió tagállamai egyébként ideigenesen engedélyezhetik valamely nem engedélyezett gyógyszer forgalmazását kórokozó esetén.

A kormány járatsűrítést rendelt el a tömegközlekedési eszközökön

A kérdésre, hogy ha a járatsűrítési tervekből kiderül, hogy nincs kapacitás az elvárt bővítésre, segít-e a kormány, Gulyás Gergely azt mondta, szeretnék megismerni a terveket, de természetesen a járványügyi helyzetben a kormány segít azoknak, akiknek indokolt, mert nem tudják saját forrásból biztosítani a szükséges feltételeket.

Újra ingyenes a parkolás a kormány döntése alapján

Az ingyenes parkolás bevételkiesésének kompenzálására vonatkozó kérdésre azt mondta, a jövő évi önkormányzatitámogatás-növekedés érdemi kompenzáció.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a polgármesterek jogköreinek szélesítését a járvány elleni védekezésben, Gulyás Gergely azt mondta, a rendkívüli jogrend ideje alatt a polgármesterek és a főpolgármester a képviselő-testület, illetve a közgyűlés hatásköreit tudja gyakorolni.

Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint provokáció volt, ahogyan Szabó Tímea (Párbeszéd) a parlament folyosóján követte Müller Cecília országos tisztifőorvost, és kérdéseket tett fel neki, Gulyás Gergely azt mondta: az idősebb hölgyekkel szembeni tisztelet fontos erény, még akkor is, ha azt a Párbeszéd frakcióvezetője nem gyakorolja.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szigorító intézkedések hatása 8-14 nap után látható – válaszolta egy másik kérdésre.
Az mindegy, hogy hatósági vagy magánlaboratóriumban lesz pozitív egy koronavírusteszt, az ilyen esetekre vonatkozó szabályok egyformák – mondta.

A kijelölt intézmények fokozatosan kapcsolódnak be az ellátásába.

A szombathelyi kórház Covid-osztályának telítődésével kapcsolatos hírekre a miniszter úgy reagált: a vezénylési rend pontosan szabályozza az ilyen helyzeteket. Az országban kijelölt kórházi ágyak kezdenek megtelni, ezért részben újakat alakítanak ki, részben pedig belépnek a sorban következő kórházak – közölte.

A rendelkezésre álló 1,4 millió vakcinához továbbiakat is vásárolt, illetve kötött le a kormány

Az influenzaoltásokról úgy tájékoztatott: a rendelkezésre álló 1,4 millió vakcinához továbbiakat is vásárolt, illetve kötött le a kormány, ezek szállítási ideje másfél-két hónap.

A hazai turizmusnak nagyobb szerepe kell legyen a fővárosban

A budapesti turizmus helyzetéről úgy fogalmazott: új üzleti gyakorlatra van szükség, át kell állni arra, hogy a hazai turizmusnak nagyobb szerepe legyen a fővárosban.

A kormány a munka törvénykönyvének megfelelő másodállásokat jó időn keresztül meg fogja engedni az egészségügyi dolgozóknak

Az egészségügyi dolgozók jogállásával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: a kirendelések esetében minden olyan javaslatot elfogadtak, amelyet az orvosi kamara a kirendelések korlátozására kezdeményezett. A kormány a munka törvénykönyvének megfelelő másodállásokat jó időn keresztül minden korlátozás nélkül meg fogja engedni – tette hozzá.

A biztonságos távolságtartás segítése a cél

Az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatos kérdésre a miniszter jelezte: nincs akadálya annak, hogy a fővárosban a BKV minimális kapacitást tartson fenn éjfél és hajnali öt között. Úgy vélte: az ingyenes parkolás bevezetésére és a járatsűrítésre egyaránt szükség van, mindkét intézkedés ugyanabba az irányba mutat, hogy a tömeget el tudják kerülni a tömegközlekedési eszközökön.

MTI/Koronavírus Sajtóközpont/koronavirus.gov.hu

Hirdetés

Hozzászólások: