Gulyás: a kormány megszüntetné a kijárási tilalmat és engedélyezné a koncerteket

Hirdetés

Az oltásnak köszönhetően sikerült leküzdeni a járvány harmadik hullámát, de a vírus továbbra is “itt van velünk” és azok között, akik még nem oltatták be magukat, és fertőz is. Mivel Magyarországon a pünkösdi hétvégén meghaladja az 5 milliót a beoltottak száma, új intézkedések lépnek hatályba. A kormány továbbá arról is döntött, hogy Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Holnap dönt az operatív törzs a koncertekről

Az operatív törzs holnap dönt a koncertek megrendezésének lehetőségéről, de a kormány ezügyben is megengedő javaslattal élt.

Hirdetés

Az Operatív törzs holnap dönt az 5 millió beoltott utáni intézkedésekről

A miniszter kitért arra, hogy mivel Magyarországon a pünkösdi hétvégén meghaladja az 5 milliót a beoltottak száma, új intézkedések lépnek hatályba. Ezeket a kormány részletesen megtárgyalta és javaslatot tesz az operatív törzsnek, amely pénteken 6 órakor a miniszterelnök részvételével ülésezik, és az ott meghozott döntéseket Orbán Viktor péntek délelőtt ismerteti.
Jelezte, az ingyenes parkolás megszűnése és a hitelmoratórium meghosszabbítása is ezen megtárgyalt témák közé tartozik, de mivel tovább tárgyalni róluk az operatív törzsön járványügyi vagy védekezési szempontból nem indokolt, véglegesnek tekinthetők.

Hirdetés

A magyar oltási program továbbra is Európa élmezőnyében, de a vírus még velünk van

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az oltásnak köszönhetően sikerült leküzdeni a járvány harmadik hullámát, de a vírus továbbra is “itt van velünk” és azok között, akik még nem oltatták be magukat, és fertőz is. Ezért mindenkit arra kért, hogy regisztráljon és oltassa be magát. Regisztráció:  https://vakcinainfo.gov.hu/
“Mostanra jutottunk el odáig”, hogy a regisztráció után egy vagy két nappal időpont foglalható, s akár már másnapra, bármilyen vakcinából – jelezte.
Megjegyezte: az immunizációs program lelassulásának egyik oka, hogy az oltásra regisztráltak harmada-fele kapott védettségi igazolványt betegség miatt. Ők vélhetően beoltatják majd magukat, de “nem sietik ezt el” – mondta.
A járvány jelenlegi, harmadik hulláma után a rendkívüli jogrend csupán addig fog fennmaradni, amíg az feltétlenül szükséges – hangsúlyozta a miniszter.
Rámutatott ugyanakkor arra, hogy Európa többi részén az átoltottság még nem érte el azt a szintet, mint Magyarországon, ezért ott lényegesen magasabb a fertőzés veszélye. Hozzáfűzte azt is: bár Magyarországon az indiai mutáns egyelőre nem jelent meg, van ennek esélye.
Ezért a járványügyi intézkedések egy részét tudja csak feloldani mindenkinek a kormány, egy másik részét pedig a védetteknek. A részletes intézkedéseket pénteken ismerteti a miniszterelnök – közölte Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a kormány javaslatot tett a kijárási tilalom megszüntetésére ötmillió beoltott elérése esetén; erről is az operatív törzs dönt péntek reggel.
A tárcavezető megjegyezte, az ötmilliós átoltottság elérése után már nem a beadott vakcinák számához, hanem a fertőzöttségi adatok alakulásához kötik a védekezési intézkedések szükségességét.

Hirdetés

Magyarország nem vesz részt a brüsszeli vakcinabeszerzés folytatásában

Gulyás Gergely azt mondta, hogy Magyarország 2022 végéig már több mint 10 millió koronavírus elleni vakcinát rendelt.
Az oltási program 5 millió beoltott felett “láthatóan” le fog lassulni, még annál is jobban, mint 4 millió után. “Talán 5,5, ha nagyon optimisták vagyunk, 6 millió oltásig még el tudunk jutni” – közölte a miniszter.
Hozzátette: ehhez képest Magyarországnak több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére, amelyekkel egy harmadik oltás szükségessége esetén mindenkit újra tudnak oltani, ráadásul keleti vakcinák is rendelkezésre állnak.
Különböző szakmai álláspontok léteznek, de minden oltóanyag legalább 9 hónapig védettséget nyújt – közölte.
A tárcavezető kiemelte, hogy az Európai Unió beszerzésében 19 millió Pfizer-vakcinát kellene megrendelni és kifizetni, függetlenül attól, hogy szükség lesz-e az oltóanyagokra. Ebben a “120 milliárdos kalandban” Magyarország nem tud részt venni, azért sem, mert 2022 második felétől jó eséllyel megfelelő mennyiségben tud majd saját vakcinát előállítani Debrecenben, az új gyárban – hangsúlyozta.
“Természetesen Magyarország tudomásul veszi, hogy az Európai Uniónak van egy közös vakcinabeszerzési programja, reméljük, hogy az gördülékenyebb lesz, mint amilyen az első fázis volt, sok sikert kívánunk mindenkinek, aki ebben részt vesz, de mi kellő tartalékot halmoztunk fel” – nyomatékosította Gulyás Gergely.

A hitelmoratórium meghosszabbodik, az ingyenes parkolás megszűnik

Gulyás Gergely szavai szerint erről a kormány szerdai ülésén döntött, ahogy arról is, hogy a hitelmoratóriumról szóló vitában nem támogatja a bankok álláspontját, így a moratórium “a jelenlegi szabályok szerint augusztus 31-éig meghosszabbodik”.      Ezt követően is szeretnék, ha lenne olyan hosszabb átmeneti időszak, amiben mindenki benne maradhatna, aki a hitelmoratórium lehetőségével él – tette hozzá. Megjegyezte, tárgyalnak a Magyar Nemzeti Bankkal és a bankszövetséggel is.         Gulyás Gergely hangsúlyozta: tudják, ez nagy áldozatot kíván a bankszektortól, amely nem is akarta ezt meghozni, ennek ellenére azt látják, hogy a jelenlegi helyzetben feltétlenül szükség van rá a gazdaság sikeres újraindításához, a magánszemélyek, a családok, vállalkozások jó pénzügyi helyzetéhez.
Nem vitás, hogy érdemi segítséget jelent azoknál, akiknek nehézséget okozna a visszaállás a törlesztőrészetek azonnali, újbóli fizetésére – fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte azt is, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a vasárnap éjfélkor lejáró ingyenes parkolást, keddtől újra fizetni kell érte.
A hitelmoratórium meghosszabbítására vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta, arra számítanak, hogy a törleszteni tudók egyébként sem akarják majd igénybe venni ezt a kedvezményt szeptembertől, ugyanakkor a kabinet lehetővé akarja tenni, hogy akinek továbbra is szüksége van a moratóriumra, az élhessen vele.
Gulyás Gergely közölte, a kormány egyelőre nem döntött arról, hogy a koronavírus-járványra tekintettel felmentést ad-e az diplomázóknak a nyelvvizsga megszerzése alól.

Meg kell őrizni a gyors reagálási képességet a járvány elleni védekezéshez

Gulyás Gergely szólt arról, hogy az Országgyűlés a héten részben megteremtette a további védekezés jogi alapjait, a kivezető törvényt ezt követően fogja elfogadni.    “Lehetővé tettük, hogy a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet továbbra is fennmaradjon, ez legfeljebb a parlament őszi ülésszakának kezdetétől számított 15. napig tarthat” – mondta. Jelezte, a kormány szándéka az, hogy a rendkívüli jogrend ennél korábban megszűnjön.
Hangoztatta: a kormány korábban is világossá tette, “és ezt most is szeretném megerősíteni”: a rendkívüli jogrendet kizárólag addig tartják fenn, amíg arra szükség van. Ahhoz azonban, hogy a kormány meg tudja szüntetni azt, tisztázni kell, melyek azok a döntések, amikre szükség van a rendkívüli jogrend megszűnése után és melyek vesztik el a hatályukat a veszélyhelyzet megszűnésével.
“Ezért fogadjuk el, ahogy tavaly tavasszal is tettük, a kivezető törvényt, amely tartalmazza a továbbra is hatályban maradó szabályokat” – közölte. Példaként a hitelmoratóriumot és a lejáró okmányok érvényességének meghosszabbítását említette.

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos

Megerősítette, minden Magyarországon engedélyezett oltóanyag biztosítja az immunitást, az antitestvizsgálat ugyanakkor önmagában nem ad teljes képet a védettségről, hiszen létezik úgynevezett sejtes immunitás is.
A miniszter közölte, az operatív törzs mérlegeli a 12-16 éves korosztály beoltását, várhatóan ehhez meglesz az orvosi jóváhagyás. A kabinet azt kérte az operatív törzstől, hogy technikailag tegye lehetővé a taj-szám nélküliek oltását is – mondta Gulyás Gerely, aki egy újabb kérdésre elmondta, Magyarországon egyelőre nem azonosították a koronavírus indiai variánsát.
Gulyás Gergely kérdésre kijelentette: gőzerővel zajlanak a budapesti szuperkórház tervezési munkálatai, amelyek reményeik szerint év végére be is fejeződnek, majd megkezdődhet a kivitelezés magyar költségvetési forrásból és uniós támogatásból.

A védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló tárgyalásokról

Kiemelte, egyelőre nem látszik, mikor valósulhat meg az uniós állampolgárok szabad utazását segítő európai zöld kártya, ezért a kormány kétoldalú megállapodásokkal igyekszik segíteni a magyar állampolgárok utazását. Példaként említette, hogy Horvátországba és Szlovéniába nagyobb nehézség nélkül el lehet jutni, de tárgyalást folytatnak Ausztriával is a Szputnyik vakcina elfogadásáról.


Hirdetés

Hozzászólások: