Görögországban gyorsan romlik a helyzet, Kréta és Korfu is már kockázatos
Hirdetés
Gyorsan romlik a járványhelyzet Görögországban, most van az a pont, ahol már mi is elgondolkodtunk, hogy elinduljunk-e jövő héten az utolsó szigetjárásunkra.
Az Okosutas-indexben még tiszta az ország, de egyértelműen emelkedő a két hetes átlag is, csütörtökön pedig egy nagy ugrással 150 fölé nőtt az új fertőzöttek száma. Ennek ráadásul már csak kis hányada külföldről behurcolt- írja az okosutas.hu
Hirdetés
Egy szigeten, Poroson legalább 30 fertőzöttet találtak, ott szigorú korlátozó intézkedéseket vezettek be. Ez a sziget ugyan egyáltalán nincs a magyar turisták célpontjai között, de kering egy lista is azokról a régiókról, amelyeket magas kockázatúnak tartanak.
Ha ezeken romlik a helyzet, jöhetnek durva korlátozások és a listán rajta van Kréta, Korfu és a Kükládok. Vagyis a repülővel Budapestről elérhető hat sziget közül már négy a veszélyzónában van (képünkön Mikonosz), egyelőre Rodosz és Zakintosz nincs ott. De ettől függetlenül is szinte biztos, hogy az augusztus közepi ünnepi hétvége előtt jönnek még szigorítások.
A listán van a Halkidiki-félsziget is, amelyet ugyan elsősorban a balkáni országokból látogatnak, de Szalonikibe repülve sok magyar is.
Az amerikaiak ugyan jobb, ha egy szót se szólnak járványügyben, mégis jelzés értékű, hogy mai közlésük szerint már nem javasolják a nem feltétlen szükséges görög utakat, tehát például a turistáskodást.
Hirdetés
Magyar szemmel nézve az elmúlt napokban annak is elkezdett nőni a kockázata, hogy heteken belül Spanyolországhoz hasonlóan romolhat az ország besorolása. A jelenlegi számok ugyan ezt még nem indokolják, de ha a mostani trend kitart néhány hétig, akkor bekövetkezhet. Ha sárgába kerül az ország, az akkor is kötelező karantént jelent hazaérkezésről, ha egy tök tiszta kis szigetről jövünk be például a rodoszi reptérre, ahonnan egyből utazunk haza.
Mostantól tehát érdemes többször átgondolni, hogy elindulunk-e Görögországba, a foglalás pedig véleményünk szerint idén nyárra már egyértelműen ellenjavallt.
Forrás: okosutas.hu
Hirdetés