Friss! Boros Lajos szívszorító válasza Vajna Timinek – “szépen kérlek osszátok meg üzenetem és ezzel zárjuk is le a témát! Legyen csodaszép, sikerekben gazdag hetetek!”

Hirdetés

Hatalmas bulvárbotrány kerekedett ki abból az üzenetből, amit Boros Lajos küldött követőinek, pedig véleményünk szerint ez az üzenet véletlenül sem szólt az önsajnáltatásól, mint azt Vajna Tímea reagálta le és mondta el, hogy a választások sokkal fontosabbak most, mint Boros Lajos egészségi állapota.

Boros Lajost eddig nem hallhattuk nyilatkozni az ügyben, de tegnap este, vasárnap felszólalt a rádiós műsorvezető írja a tudathalo

“Üdvözöllek benneteket! A hétvégét aktív pihenéssel töltöttem, ha valamikor akkor most igazán nagy szükségem volt rá és nem olvastam a híreket. Az ismerőseim sem értesítettek, gondolom az állapotomra való tekintettel, talán jobb is így. Tudjátok én nem haragszom Vajna Timire, ugyanis próbálok olvasni a mondanivalójában és azt gondolom, hogy részben igaza van. Én véletlenül sem szerettem volna sajnáltatni magam és azt sem, hogy rólam beszéljen bárki is, csak egy egyszerű üzenetet küldtem, jótanácsként az én szemszögemből, olyasfajta útravalót, amíg még megtehettem.  Ha az ember megérzi, hogy mennyire sebezhető és megcsapja annak a szele, hogy valóban véget érhet a földi lét, itt kell hagynia a szeretteit és mindent, ami fontos számára, teljesen másképpen értékeli majd a dolgokat, mint például a választást is akár…Én nem szeretném, hogy gyűlölködésről szóljanak a mindennapjaink, így is van elég gondja mindenkinek azt hiszem. Engedjük el ezt az egészet azt javaslom, viszont ezúton nagyon szépen köszönöm Bochkor Gábornak és Majoros Péternek, hogy ilyen szinten kiálltak értem. Hatalmas tiszteletet érdemel a két úriember.

Hirdetés

Szépen kérlek benneteket, hogy osszátok meg a soraimat és zárjuk le ezt a témát, mutassuk meg, hogy nem csak a gyűlölködés érdekli az embereket! Hálásan köszönöm mindenkinek, aki mellettem áll, állt valamilyen formában, nagyszerű emberekkel van tele ez a kicsi ország! Legyen csodaszép, sikerekben gazdag hetetek! Sziasztok!


Hirdetés

Hozzászólások: