Franciaország eddig több, mint 100 millió eurónyi katonai felszerelést szállított Ukrajnának

Hirdetés

Fotó: Agerpres/EPA

Franciaország eddig több, mint 100 millió eurónyi katonai felszerelést szállított Ukrajnának – jelentette be szerdán Florence Parly védelmi miniszter ukrán hivatali partnerével, Olekszij Reznyikovval folytatott megbeszélését követően.

“Bejelentettem kollégámnak, hogy Franciaország további katonai kapacitásokat szállít, az eddig átadott 100 millió eurónyi felszerelési adományon felül” – írta a Twiterren a tárcavezető.

Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint Franciaország “védelmi eszközöket, optronikai felszereléseket, fegyverzetet és töltényeket, az Ukrajna szükségleteinek megfelelő fegyverzeti rendszereket” szállított Ukrajnának.

Párizs eddig nem kívánta számszerűsíteni az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta Kijevnek szállított fegyverek értékét.

“Amennyiben a konfliktus folytatódik, Franciaország a partnereivel arra készül, hogy tartósan katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, a védelmi iparunk mobilizálásának segítségével” – olvasható a közleményben.

“Közösen kívánjuk az ukrán szükségleteknek megfelelő felszereléseket mozgósítani, és megszervezni az együttműködést a szövetségeseinkkel és partnereinkkel, valamint a segítségünket a képzés, illetve ezen felszerelések speciális támogatása területén” – tette hozzá a védelmi tárca.

“Franciaország eltökélt Ukrajna segítésében, hogy ellen tudjon állni az agressziónak és megteremtse a feltételeket az igazságos és tartós békéhez” – írta a francia miniszter.

Hirdetés

A gazdasági tárca kedd este azt közölte, hogy Franciaország az ukrajnai háborút követően bevezetett büntetőintézkedések részeként eddig 23,7 milliárd eurónyi értékben foglalt le orosz érdekeltségeket. Ezek közül 573,6 millió euró értékű ingatlanvagyont.

A listán első helyen szerepel 22,8 milliárd euró, amely az orosz jegybank francia számláin található – erősítette meg a gazdasági tárca a Le Parisien című napilap értesülését. Ehhez jön még 178 millió euró értékben egyéb banki tulajdon.

Franciaország korábban lefoglalt már négy teherhajót, négy luxusjachtot, közülük az egyiket egy héttel ezelőtt Marseille-ben 152,2 millió eurós értékben, hat helikoptert több, mint 60 millió eurós értékben, valamint műtárgyakat 7 millió eurós értékben. A francia hatóságok 33 ingatlant és tucatnyi egyéb vagyontárgyat is lefoglaltak, köztük Roman Abramovics orosz milliárdos tucatnyi villáját és kastélyát a francia Riviérán és a karibi Saint-Barthélemy szigetén.

MTI
Fotó: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: