Figyelem! 2,8 millió magyart érint! Majdnem 3000 milliárd forint nyugdíjpénz jár vissza a Magyaroknak! Mutatjuk kiknek jár a pénz

Hirdetés

Nincs elfelejtve: 2826 milliárddal tartozik az állam a volt nyugdíjpénztártagoknak!

2010 és 2014 között lehetetlenítette el a kormány magánnyugdíjpénztárakat , azzal a fenyegetéssel hatottak a tagokra, hogy annak nem számítanak majd be a nyugdíjszerző évekbe a hátralévő évek, aki nem lép vissza a tisztán állami rendszerbe. Az intézkedés elfogadottságát még azzal is próbálták növelni hogy azt ígérték, hogy az addig összegyűlt pénzeket majd az állami egyéni számlákon tartják nyilván, és egyenesen az átlépők bankszámláira utalják át az addig , a pénztárakban felgyülemlett hozamot-írja a mfor.hu

Hirdetés

Ezeknek a hatására közel 2,8 millió pénztártag döntött úgy, hogy közel 3 ezer milliárd forintnyi megtakarítását átviszi az államhoz. Akkoriban erről nekik nem kellett nyilatkozatot tenniük, arra csak a magánpénztárakban maradókat kötelezte a jogszabály. Jelenleg négy magánpénztár működik, kevesebb mint 61 ezer taggal és a vagyonuk 220-230 milliárd forint- írja a mfor.hu

Mára már az is kiderült, hogy egyszerűen nem lehet a nyomára bukkanni az állami nyugdíjrendszerben, a közel 3 ezer milliárdos összegnek, mert azt adósságcsökkentésre fordították. Még annyit sem tettek meg a nyugdíjrendszeren belül, hogy legalább névlegesen az egyénekhez kapcsolódó számlákon megjelenítsék a másra költött pénzt, mint egy későbbi kötelezettséget az állam részéről.

Vélhetően már belenyugodott az érintett állampolgárok többsége hogy a nyugdíjas éveiben egy forintot sem fog viszontlátni a korábbi magánpénztári megtakarításaiból. Talán a számukra még egy utolsó utáni szalmaszál lehet, hogy létezik egy olyan statisztikai kimutatás, amelyben az államnak ezt a tartozását még mindig kimutatják. A mai napig feltünteti ezt a kötelezettséget a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartás pénzügyi vagyonáról szóló jelentése, a múlt pénteken publikált adatok alapján, a 2017 szeptember 30. állapot szerint közel 2826,1 milliárd forint kötelezettsége van az államháztartásnak, amely a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból ered. Tavaly év végén 2835,4 milliárd forint tartozást tartottak nyilván, idén június végén az állomány 2829,2 forint volt- írja a mfor.hu

Hirdetés

Az állam áttételesen elismeri ezzel a jelentéssel, hogy tartozása áll fenn az állampolgárokkal szemben, ez pedig lehetséges, hogy egy esélyt jelent az érintettek számára, hogy valamikor talán jogot formálhatnak a pénztári befizetéseikre.

Matolcsy elmagyarázta, miért nem tartozik az állam
A nemzeti bank elszámolásaiban megjelent ugyan a 2826 milliárd forintos tétel, amellyel az állam a nyugdíjpénztári átlépések miatt tartozik, Matolcsy György most mégis elmagyarázta, hogy valójában miért nincs tartozás.

Az Nemzetgazdasági Minisztérium után a jegybank is megerősítette: semmire sem számíthatnak már a volt magánnyugdíjpénztári tagok az államtól – írja a HVG. A téma azután került elő, hogy egy MNB-jelentésben többen kiszúrtak egy 2826 milliárd forintos tételt, ami a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból származik. Az NGM úgy reagált, hogy nincs tartozás. Az MSZP-s Tóth Bertalan ezután arra kérte Matolcsy Györgyöt, hogy tisztázza a helyzetet.

Hirdetés

Matolcsy azt mondta: mindez csak statisztika, valahol el kell ugyanis számolni az államháztartási adatokban a pénzeket, amelyek a magánnyugdíjpénztári tagok átlépésekor kerültek az államhoz.

– Tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége ennek az összegnek – írta válaszában a jegybankelnök. – Azokra, akik kiléptek a magánnyugdíjpénztárból, pontosan ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint akik sosem voltak tagok. Matolcsy György szerint „az előleg kivezetése a statisztikákból az elszámolási szabályok szerint a jövőben a kapcsolódó nyugdíjfizetésekkel arányosan történik”.

Mindez a HVG szerint azt jelenti, hogy maradt egy halvány ígéret arra, hogy amikor az érintettek nyugdíjba mennek, több nyugdíjat kaphatnak. Csakhogy mivel nincsenek egyéni számlák, a kormány pedig már elköltötte a pénzt, senki nem tudja, hogy ez hogyan válhat valóra.

Forrás: mfor.hu / HVG

Hirdetés

Hozzászólások: