Felmérés: minden második cseh NATO-katonákat akar országa területén

Hirdetés

NATO-egységeket szeretne látni tartósan országa területén minden második cseh, 45 százalékuk ellenzi ezt az elképzelést, míg öt százalékuknak nincs kialakult véleménye a kérdésben – derült ki abból a felmérésből, amelyet a prágai Median közvélemény-kutató intézet készített a múlt héten országos mintán, a Mladá Fronta Dnes című napilap megbízásából.

Hirdetés

A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 67 százaléka bízik a NATO-ban, és a válaszadók 73 százaléka úgy véli, hogy egy ellenséges támadás esetén a szövetség megvédené Csehországot.

A felmérés résztvevőinek 56 százaléka támogatná, hogy Csehország a bruttó hazai termék (GDP) NATO által megkövetelt két százalékánál magasabbra emelje védelmi kiadásait.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy be kellene-e kapcsolódnia a NATO-nak Ukrajna védelmébe, a megkérdezettek 26 százaléka válaszolt igennel, míg 35 százalékuk elutasította ezt. A többiek nem foglaltak állást.

A felmérés készítői rámutattak, hogy az utóbbi másfél évtizedben megváltozott a csehek véleménye a NATO-ról, illetve az Egyesült Államokról. Emlékeztetnek: 2007-ben, amikor felmerült, hogy amerikai radartámaszpontot építenének Prága közelében, a lakosság kétharmada elutasította az elképzelést. Általános vélemény, hogy jelenleg egy külföldi katonai támaszpont elfogadása az ország területén nagymértékben az Ukrajna elleni orosz támadás következménye.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: