„Felfogtam, hogy a legkisebb koporsók a legnehezebbek” – 3 kisgyermekét temeti el az apa

Hirdetés

A férfi a feleségét és három gyermekét veszítette el a pakisztáni légi szerencsétlenségben.

A pokolban él családja elvesztése óta Arif Iqbal Faruqui. A férfi feleségét és három gyermekét is elvesztette, amikor lezuhant a gépük Karacsinál. Az utasszállító május 22-én csapódott egy lakónegyedbe. A gépen 91 utas és a nyolcfős legénység tartózkodott, csak ketten élték túl- írja a Ripost

Hirdetés


A szemtanúk szerint a gép háromszor is megpróbált leszállni, érintette is a földet, a futóművek azonban nem nyíltak ki, ezért döntött úgy a pilóta, hogy ismét a levegőbe emelkedik. Akkor azonban már azt jelentette, hogy leállt mindkét hajtómű.

Az áldozatok között ott volt Arif Faruqui egész családja is. A férfi egy hétig folyamatosan járt a rendőrségre és a kórházakba, kereste hozzátartozói maradványait. A férfinak részletes leírást kellett adnia szeretteiről, valamint DNS-mintát is vettek tőle. Feleségét és egyik lányát végül az ékszereik segítségével sikerült azonosítani, másik kislányát és kisfiát azonban nem találták.

Hirdetés

„Csak azt akarom, hogy Ellie és a bátyja Eshmael is előkerüljön, hogy együtt nyugodhassanak édesanyjukkal és testvérükkel. Ellie régebben velem aludt. Ő volt az én kismackóm. Most biztos nagyon magányos lehet, ahogy a bátyja is. Együtt kell lenniük az édesanyjukkal” – írta ki a Facebookra az összetört férfi.

Végül pénteken értesítették, hogy megtalálták a gyermekeit.

„Ma megértettem a mondást, mely szerint a legkisebb koporsók a legnehezebbek. El kell temetnem az elsőszülöttemet és a legkisebbet is. Együtt lesznek az édesanyjukkal és a lányommal. Annyira szeretlek benneteket. Annyira hiányoztok. Magányos lesz az életem nélkületek”.

Forrás: ripost.hu

Hirdetés

Hozzászólások: