Ezt a szegény Pitbullt otthagyták egy állatmenhelyben, ahol el akarták altatni, mivel a gazdája gyereket várt

Hirdetés

Freshy szerette a nagy, hangos családját. Szeretett a gazdijával lenni és az ö négy gyermekével, szeretett játszani a család másik két kutyájával és a macskával. Freshy mindig megmutatta szeretetét és mindig odabújt a gazdihoz.

2018 októberében Freshy gazdája megtudta, hogy terhes az ötödik gyermekével. A Szülök úgy döntöttek, hogy a ház már így túl kicsi lesz ennyi személynek és az egyik kutyától meg kell szabadulniuk. Mivel Freshy volt a legfiatalabb közülük, ezért rá esett a szavazat. Egy brooklyni állatmenhelyre vitték, ahol nagy esély volt rá, hogy el is fogják altatni.

Míg Freshy az új hideg beton otthonára tekintett, vidám arckifejezése teljesen eltűnt, és a félelem váltotta fel.

Hirdetés

A menhely önkéntesei megszerették a barátságos Freshyt ezért gazdit szerettek volna neki találni. Ezért a menhely facebook oldalára képeket töltöttek fel róla, hátha valaki jelentkezik.

A kutyát október 11-én el akarták altatni, de csodás módon az Eleventh Hour Rescue állatmentő csapata meglátta a képeket és egyből felhívták a menhelyt, hogy örökbe fogadják ameddig nem találnak neki másik gazdit.

Alana Guerrini egy hívást kapott a menhelyről, hogy elmehet a kutyáért. Guerrini és fia elmentek a menhelyre, hogy felvegyék a kutyát, akit egyből el is neveztek Stormynak. Egész úton hazafelé a kutya a fiú ölében feküdt. Nagyon örült, hogy végre kijutott a menhelyről.

A félős tekintetű pitbull, akit egyszer már eldobtak maguktól az emberek, először érthető módon feszengett. Ám sokszor kereste az emberek tekintetét, látszott rajta, mennyire vágyott rá, hogy újra meg tudjon bízni valakiben.
Ám szerencsére a szeretet és a hosszú séták megtették a hatásukat. A kutyus újra boldog, Guerriniék pedig azon gondolkodnak, hogy véglegesen örökbe fogadják őt.

Hirdetés

Hozzászólások: