Európai minimálbérről nyújtanak be javaslatot, máris össze vesztek rajta

Hirdetés

Bár a szakértők zöme kivitelezhetetlennek tartja az egységes európai minimálbért, Brüsszel mégiscsak elindította a konzultációt a közös szabályozásról. Az északi tagországok szerint ez akár ellentétes is lehet az uniós alapszerződéssel, és ez csak egy probléma a sok közül: több uniós tagállamban – köztük Olaszországban – nincs is minimálbér.

Nem felejtette el az új Európai Bizottság Ursula von der Leyen elnök ötletét, és nemrég elindította a hathetes konzultációt az uniós minimálbér-szabályozásról. Von der Leyen beiktatásakor azt ígérte, hogy a következő öt évben olyan jogi keretet alakítanak majd ki, amely minden európai munkavállaló számára méltóságteljes életszínvonalat biztosít.

Ennek része az “igazságos” minimálbér, amely szerepel az első száz nap tervei között.

A bizottság nem egy konkrét számot akar megadni, hanem “csak” egységes számítási keretet szeretne szabni a minimálbér megállapításához.

Hirdetés

Egyelőre arról van szó, hogy a tagállamokon belül a minimálbér ne legyen kisebb az adott ország medián bérének – az az összeg, amelynél többől ugyanannyian élnek, mint kevesebből – 60 százalékánál. Indoklásképpen Nicolas Schmit, a munkaügyekért és szociális jogokért felelős új európai biztos a Guardiannek azt mondta, bár

az Európai Unióban csúcson van a foglalkoztatottság, nagyon sok dolgozó nehezen tud megélni a fizetéséből, és sokan szegényednek el.

Azzal is tisztában vannak azonban, hogy az Európai Unión belül jelentős különbségek vannak a munka termelékenysége között az egyes országokban. Részben ezt tükrözi, hogy a minimálbér legmagasabb és legalacsonyabb összege közötti különbség közel hétszeres (a két szélső érték a bolgár havi 312 euró és a luxemburgi havi 2142 euró).

Ha egységes összeget állapítanának meg, akkor a minimálbér jelentősen nőne az unió kevésbé fejlett országaiban, és olyan magas lenne, hogy – többek között Magyarországon is – a népesség jelentős részét nem lenne érdemes foglalkoztatni. A kezdeményezés tehát arra irányul, hogy minden uniós országban meghatározzanak egy, az ottani ár- és bérszínvonalhoz igazodó minimálbért- írja a novekedes.hu


Hirdetés

Hozzászólások: