Európa-szerte tüntettek a járvány miatti korlátozások ellen szombaton

Hirdetés

Európa több nagyvárosában is tüntettek a korlátozások ellenzői szombaton.

Utrechtben több ezren vonultak az utcára, hogy a koronavírus-járvány miatt Hollandiában bevezetett óvintézkedések ellen demonstráljanak. Az országban már egy hete mindennek be kell zárnia délután 5 órakor a létfontosságú termékeket áruló boltokon kívül.

Hirdetés

Ausztria fővárosában, Bécsben ezerkétszáz rendőrt kellett kivezényelni az utcákra. A tüntetők barikádokat is emeltek és ellenálltak a hatóságoknak, két rendőr is megsérült az intézkedések során. Egyes beszámolók szerint az utcára vonulók száma a negyvenezret is elérte. A transzparenseken például a „majd én eldöntöm” és a „tegyük ismét naggyá Ausztriát” feliratok szerepeltek. Egy nagyjából ezerötszáz fős ellentábor is összegyűlt a tüntetők közelében.

Barcelonában szintén többezres tömegtüntetést tartottak a lezárások ellenzői. Szombattól a bárokba, éttermekbe, edzőtermekbe és idősotthonokba csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Spanyolországban a jogosultak majdnem 90 százaléka már be van oltva a koronavírus ellen.

Hirdetés

Frankfurtban paprika spray-t és gumibotot is használtak a hatóságok egy néhány száz fős tüntetőcsoport tagjai ellen, akik nem voltak hajlandóak felvenni a szájmaszkot, és ellenálltak a rendőri intézkedésnek. A német fővárosban, Berlinben csak kisebb csoportok gyűltek össze, miután a tervezett fő tüntetést betiltották.

Párizsban az ápolók és más egészségügyi dolgozók demonstráltak, az egészségügyi minisztérium épülete előtt. A jobb munkakörülmények mellett a résztvevők azt is követelték, hogy a francia állam nem számoljon fel több ágyat az ország kórházaiban.

Hirdetés

A videót itt nézheti meg:

Címlapfotó: AP Photo/Thibault Camus
Forrás: hu.euronews.com


Hirdetés

Hozzászólások: