Előkerült Kim Dzsongun

Hirdetés

20 nap után újra nyilvánosság előtt mutatkozott Kim Dzsongun észak-koreai diktátor, írja a KCNA helyi állami hírügynökségre, írja a BBC nyomán a 24.hu.

A beszámoló szerint pénteken egy műtrágyaüzem átadásánál volt jelen a főváros Phenjantól északra.

A KCNA azt írja, hogy Kim Dzsongun átvágott egy szalagot az eseményen, a résztvevők pedig hurrázásban törtek ki a legfelsőbb vezetőnek. A diktátor állítólag örömét fejezte ki a létesítménnyel kapcsolatban, mondván az hozzájárul majd az ország élelmiszer- és vegyipari fejlődéséhez.

Az átadón ott volt vele több magas rangú észak-koreai tisztviselő is, köztük húga, Kim Jodzsong is.

Hirdetés

A KCNA által közölt információkat egyelőre független forrásból senki nem tudta megerősíteni, és képeket sem mellékeltek a cikkhez.

Donald Trump amerikai elnök a hírre reagálva úgy fogalmazott, Kimmel kapcsolatban a megfelelő időben majd mondania kell valamit.

Kim Dzsongunt ezt megelőzően április 11-én lehetett látni. Az egészségügyi állapotát illetően azután láttak napvilágot spekulációk, hogy április 15-én nem jelent meg nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésnapjának megemlékezésén, ami a legnagyobb ünnep az országban.

A CNN korábban arról írt, hogy egy műtét során merültek fel nála komplikációk, és komoly veszélyben van, de ezt később Dél-Korea cáfolta, mondván a diktátor él és virul. A pletykák pedig emellett is sorjáztak afelől, hogy nyaral vagy akár meg is halhatott.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: KCNA / AFP
Forrás: 24.hu


Hirdetés

Hozzászólások: